Egészen apró hiba okozta Gasly vesztét az ígéretesen induló vasárnapi futamon

Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly „igen nehéz döntésnek” nevezte a kiállását az Emilia-Romagnai Nagydíjról, miután egy rossz hegesztés miatt elkezdett csökkenni a hűtővíz nyomása.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Mark Sutton / Motorsport Images

Pierre Gasly a negyedik helyről indulva újabb jó eredmények elé nézhetett, még a futamot megnyerő Lewis Hamilton mellé is befért a rajt után, mielőtt végül visszább kellett vennie az AlphaTaurival, amin a szerelők a rajt előtt felfedezték, hogy szivárog a hűtővíz, és ott helyben próbáltak valamilyen megoldást találni erre.

Gasly jól rajtolt és jobbról be is nézett a lámpák kialvására lassan reagáló Hamilton mellé, viszont mivel egyre szűkebb lett a hely a pályán, el kellett vennie és így Daniel Ricciardóval szemben is pozíciót vesztett.

Még több F1 hír:

Nyolc kör után Gaslyt rádión értesítették egy „végzetes helyzetről”, és azonnal jelezték neki, hogy „ha nem állunk ki most, felrobban az autó.” Emiatt az ötödik helyről kiállt, hogy megóvja a Honda motort, míg csapattársa, Danyiil Kvjat, végül negyedik lett.

„Ez elég kemény volt, főleg, mivel Imola hazai pálya nekünk. Az egész hétvége jól ment idáig. Nagyon szomorú vagyok, de már a rajtrácsra vezető körön jelezték, hogy csökken a nyomás, mindent megtettek, hogy a rajt előtt megjavítsák, de nem jött össze, úgyhogy pár kör után ki kellett állni.”

„Mindig a legjobban reménykedik az ember, jól rajtoltam, megpróbáltam elmenni Lewis mellett, de túl szoros volt, el kellett vennem. Utána tartottuk az ötödik helyet, nagyon jó volt az autó egész hétvégén, jól éreztem magam Daniel mögött, kicsit gyorsabb is voltam.”

Pierre Gasly, AlphaTauri, on the grid

Pierre Gasly, AlphaTauri, on the grid

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Úgy érzem, mindenképpen az első ötbe kerülésért harcolhattam volna. Egy ilyen hétvégén azonban, ráadásul hazai pályán ez nagyon keserű pirula, sajnos ilyen ez a motorsport.” – mondta el a futam után a francia.

A csapatfőnök, Franz Tost elmondta, a csapat azt hitte, sikerült a verseny előtt megoldani a problémát: „Azt hitték, megjavították, de volt egy apró alkatrész a motorban, ami végleg elszállt sajnos.”

„Négy-öt kör elteltével elkezdett csökkenni a nyomás, úgyhogy behoztuk, nem akartuk az erőforrást kockáztatni, egy odahegesztett elem engedett el a hűtőn. Remek hétvégéje volt, nagyon jó volt az időmérőn, fantasztikusat rajtolt, Hamilton mellé is befért, de végül az ötödik helyen maradt. Rövid, de fantasztikus munkát végzett.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Reagált a Racing Point Perez panaszára
Következő cikk Hol voltak a sárga zászlók? - kérdezi Bottas

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország