Eddig több mint 500 ezer fontot kapott a rajongóktól Kobayashi

A Sauber F1 Team japán versenyzője rendkívül hálás a rajongóinak, miután azok néhány nap alatt több mint 500 ezer fontot adományoztak neki.Kamui Kobayashi folytatja a gyűjtögetést, hiszen komoly veszélyben van a pályafutása a Forma-1-ben.

Fotó: Sauber F1 Team
Kobayashi a 2009-es szezon végén a Toyota színeiben mutatkozhatott be az F1-ben. A japán pilóta 2010 és 2012 között a Saubernek versenyzett, azonban most távoznia kell, hiszen a svájci csapat Nicolas Hülenberggel és az újonc Esteban Gutiérrezzel folytatja tovább.

A Sauber hivatalos tájékoztatása szerint a japánnak a konstans teljesítmény hiánya miatt kellett távoznia, addig Kobayashi már arról beszélt, hogy a pénzügyi támogatás hiánya jelentette számára a legnagyobb problémát a csapatnál.

A versenyző létrehozott egy "Kamui Support" nevű internetes lapot, ahol a rajongók őt támogathatják, hiszen még mindig nem sikerült egy nagy támogatót találnia a 2013-as évadra, mely biztosíthatná a helyét a rajtrácson. Kobayashi utolsó esélye a Force India lehet.

A pilóta kedden hivatalosan is megerősítette, hogy ezen pár nap alatt eddig több mint 500 ezer fontot gyűjtött össze a rajongók segítségével.

„Mindenkinek köszönöm a támogatását. Nagyon köszönöm.”
– írta a hivatalos Twitter bejegyezésében a japán pilóta, aki a Force Indiával állhat tárgyalásban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING