Eddig nem látott lehetőség merült fel a Red Bull motorgondjainak orvoslására

Értesülések szerint a tegnapi nap folyamán Christian Horner és Helmut Marko ma személyesen egyeztetnek Dietrich Mateschitzzel, a Red Bull elnökével, ahol egy eddig fel sem merülő megoldásról tárgyaltak a motorproblémájukra.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Andy Hone / Motorsport Images

A Red Bull Racingnek a Honda pénteki bejelentésével, miszerint a 2021-es szezon végével kiszállnak a Forma-1-ből, égni kezdett a lába alatt a talaj, hogy mihamarabb találjanak új erőforrásokat, akik segítenek felvenni a harcot a Mercedesszel.

Christian Horner a ServusTV-nek tegnap elmondta, hogy a sorozatban maradó motorszállítók közül a Renault-val egyáltalán nem zárnák ki az együttműködést, annak ellenére, hogy nem a legjobb hangulatban váltak el egymástól.

A csapatnak a Renault mellett a Mercedes, a Ferrari és egy saját motor fejlesztése vannak az opciói között, legalábbis eddig úgy tűnt, azonban felmerült egy lehetőség, amely, ha bejön, azt jelentheti, hogy a Honda motort is használják majd 2022-től, meg nem is.

Még több F1 hír:

A Missed Apex értesült úgy (anno ők szellőztették meg először azt is, hogy a Red Bull a Hondával szerződik majd), hogy a csapat két fő fejese, Christian Horner és Helmut Marko elutazott Dietrich Mateschitzhez egyeztetni a helyzetről.

A podcast szerint az egyeztetés célja annak az ötletnek a pénzügyi vonzatait megvitatni, hogy a Hondától megvásárolnák a Forma-1-es motoruknak a szellemi tulajdonjogait, így már maguk fejleszthetnék tovább az erőforrást.

Azt is megírta a Missed Apex, hogy amennyiben ez lesz a végső döntés, akkor a Mugen nevet adnák a motornak, a japán cégnek ugyanis szintén van egy gyára a székhelyükül szolgáló Milton Keynesben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull nyitott a Renault-val való együttműködésre
Következő cikk A Forma–1 nemsokára „az eddigi legjobb lesz”, mondja a Renault korábbai F1-es főnöke, Bob Bell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország