Eddig ezt kaptuk Bakutól a Forma-1-ben: videó

Íme egy pörgő összeállítás arról, hogy Baku eddig mit adott a Forma-1-nek, és a rajongóknak.

Williams FW41 bodywork

Williams FW41 bodywork

Sutton Images

Baku csak 2016 óta tagja a száguldó cirkusznak. Az azeri helyszín egy utcai versenypályával képviselteti magát a királykategóriában. Ráadásul egy rettentően gyors utcai aszfaltcsíkról beszélünk, rajta egy végtelennek tűnő célegyenessel.

Monacóhoz hasonlóan a falak igencsak közel vannak, és ilyen tempónál könnyen hibázhat egy versenyző, még a legjobbak is. Az első versenyen gyakorlatilag ebből semmit nem kaptunk meg, míg tavaly…

A 2017-es év egy olyan Azerbajdzsáni Nagydíjat hozott, amit soha nem fogunk elfeledni. Gondoljunk csak a Vettel-Hamilton afférra, amikor a német világbajnok ráhúzta a kormányt a Mercedesre, és összeütközött a brittel. Vagy Lance Stroll dobogójára a Williamsszel. És akkor a Force India közös csattanásáról még nem is beszéltünk.

A Forma-1 hivatalos szerkesztői egy remek összeállítással készültek számunkra, egyúttal hangolván a hétvégére, hiszen ma már szabadedzéseket rendeznek Bakuban.

AZ EXKLUZÍV VIDEÓS ÖSSZEÁLLÍTÁST EZEN A LINKEN KERESZTÜL ÉRHETITEK EL, NÉZHETITEK MEG

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hartley Alonso WEC-kalandjáról: "Nagyon fáradt lesz, de élvezni fogja"
Következő cikk A McLarent idézi a Renault „szétszabdalt” hátsó szárnya

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország