Forma-1 Brit Nagydíj

Eddie Jordan szerint "jó lenne", ha Silverstone-ban nem Verstappen nyerne

Az egykori Forma-1-es csapattulajdonos, Eddie Jordan szeretné, ha a Brit Nagydíjat nem Max Verstappen nyerné, de elsősorban azért, mert szeretne hazai győzelmet látni.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1. hely, a sajtótájékoztatón

A Forma-1 legendája, Eddie Jordan szeretné, ha a Brit Nagydíjat valaki más nyerné, mint Max Verstappen, aki hétről hétre uralja a mezőnyt, erről a Formula For Success nevű podcastban beszélt a héten.

„A Red Bull eddigi mérlege magáért beszél. Max mérlege is magáért beszél. Szerintem lenyűgöző lenne, ha hogy Max szavaival élve, ha ő nem tudna nyerni, akkor Alonso lenne az. El tudjátok képzelni, milyen lenne, ha Alonso nyerne az új Aston Martinnal?”

Jordan emellett a brit szurkolókra is gondol, akik szerinte ki vannak éhezve, emiatt egy brit pilóta győzelmében reménykedik: „Sosem felejtem el a közönség reakcióját és hogy hányan éltették Mansellt, amikor 1992-ben nyerni tudott.”

„Nagyon szeretném, hogy egy brit származású versenyző nyerjen, legyen az Lewis vagy bárki, csak legyen brit” – zárta kívánságát Jordan. Vasárnap este hat óra körül aztán megtudjuk, hogy valóban brit versenyzőnek áll-e majd a zászló Silverstone-ban.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner mindeközben választott Lewis Hamilton és Max Verstappen közül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brit Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Verstappen, Sainz, Albon sorrend a brit FP2-n, a Mercedesek a top 10-en kívül!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország