BRÉKING

Ecclestone: Ugyanannyi pontot az időmérőre és a futamra

A Forma-1 mindenható ura újabb radikális javaslattal állt elő, ami megváltoztatná a Forma-1-et: „Tudom hogy megy, de semmit sem tehetek.”

A Forma-1-nek a közelmúlt legnagyobb kihívásaival kell szembenéznie: a nézettségi számok csökkenek a TV előtt ülők, és a pályán szurkolók esetében is; a csapatok pénzügyi válságban vannak, a versenyek alig hoznak akciókat, így nem tudják felkelteni a rajongók figyelmét. Bernie Ecclestone szerint a szokatlan körülmények miatt a sport speciális megoldásokat követel. A brit egy forradalmi javaslattal állt elő: ugyanannyi bajnoki pontot érne az időmérő és a verseny is, illetve ehhez jönne még egy fordított rajtsorrend.

Ecclestone egy januári ülésen vetette fel ötletét. Meg van győződve róla, hogy ez hatalmas ötlet, állítja az Auto motor und Sport: „Ha ugyanannyi pontot osztanánk az időmérőn, mint amennyit a futamon, és a leggyorsabb a 12. helyről indulna, a futam biztos, hogy izgalmasabb lenne.” Az úgynevezett fordított rajtrács a GP2-ben már feszültséget okozott. hiszen a kicsiket le kell előzgetni.

Ez a változtatás azt jelentené, hogy a királykategória szakít a hagyományokkal, ami már hosszú ideje a klasszikus 300 km-es futamokból áll, és pontokat is csak vasárnap osztanak. A 84 éves Ecclestone szemét szúrják ezek a konzervatív vélemények. „Tudom, hogy megy, de semmit sem tehetek.” – mondja az ellenszegülő csapatokról. „Évek óta egy öreg házat javítgatunk. Ez rossz. Kicsit frusztrált vagyok és csalódott, hogy ez már ilyen régóta így megy.”

Már nem az első alkalom, hogy Ecclestone a pontrendszer átgondolásával teremtene izgalmat a száguldó cirkuszban. Már olyan javaslatok is eszébe jutottak, mint hogy a világbajnoki címet egy „érem rendszer” szerint osszák ki, vagy hogy a legtöbb győzelmet szerző pilótát koronázzák meg év végén. „Új szabályokra van szükségünk.” – ragaszkodik hozzá a brit, és elmagyarázta, hogy a Mercedes miért nem megy bele a motorok megváltoztatásába. „Ehhez a csapatoknak egyet kell érteni. Csak akkor tudnak megállapodni, ha az egyéni érdekük nem sérül.”

Ecclestone problémája valójában az, hogy barátja, Max Mosley távozása óta az FIA többé már nem a szövetségese. A következő elnökkel, Todttal való viszonyát mindig is feszültség jellemezte, és ezt nem teszi könnyebbé, hogy a csapatok egyre erősebbek, és mindig távozással fenyegetőznek, ha szembeszegülnek velük. „Jean egy olyan ember, aki azt szeretné, hogy minden rendben legyen. Max az ellentéte volt.” Ez továbbra is böki a Forma-1 urának csőrét. Amikor a londoni otthonában bekapcsolta a TV-t, hogy megnézze az Ausztrál Nagydíjat, azt gondolta: „Ez egy sz*r verseny volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toro Rosso: Egész jó napunk volt, holnapig még fejlődhetünk is
Következő cikk Nem minden a pénz: elég megnézni a Toyotát vagy a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország