BRÉKING

Ecclestone tagadja, hogy bárkit is megvesztegetett volna

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdos továbbra is tagadja, hogy bárkit is megvesztegetett volna.

Az F1-live.hu az elsők között számolhatott be a hírről, miszerint Németországban vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen. A vád vesztegetés, ami miatt több év börtönre is ítélhetik a brit milliárdost.

A hivatalos vádemelést követően Ecclestone elmondta, nem aggódik a „koholt” vádak miatt és az ügyvédei segítségével bizonyítani fogja az ártatlanságát. A vád szerint 2006-ban 44 millió dollárt utalt át egy német bankárnak. Gerhard Gribkowsky időközben letöltendő börtönbüntetést kapott adócsalás és vesztegetés miatt.

Ecclestone elmondása szerint amiatt fizetett Gribkowsky-nak, mert a hamis vád egy hosszadalmas és költséges vizsgálatot eredményezett volna. Most úgy tűnik, hogy ezzel Ecclestone nagyobb bajba került, mint amire előzetesen számított.

Egyelőre nincs egyértelmű bizonyítéka a bíróságnak arra, hogy a pénzmozgás mögött valóban vesztegetés áll. A vádirat nem világos, miután állítólag a felek 2005 áprilisában jutottak egyezségre egymással. Ecclestone ügyvédje, Sven Thomas azonban azt mondja, hogy semmilyen hasonló találkozót nem rögzítettek.

A vádirat szerint Ecclestone a pénz mozgással manipulálni próbálta a Forma-1-hez kötődő CVC helyzetét, mellyel egy lényegesebb jobb pozícióba került. A brit üzletember ügyvédeinek szeptemberig kell reagálniuk a vádiratra, és a bíró csak azt követően dönt arról, hogy szükség van tárgyalásra, vagy sem.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mégsem lesznek nagyobb hátsó gumik az F1-ben?
Következő cikk Horner: csak mi voltunk elég tökösek, hogy kimondjuk a frankót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország