BRÉKING

Ecclestone szerint nem lesznek új motorok 2017-ben

A Forma-1 mindenható urának meg kell barátkoznia a népszerűtlen V6-os turbómotorokkal, mert szerinte 2017-ben nem valószínű, hogy új erőforrásra váltanának.

Bernie Ecclestone köztudott, hogy nem csípi a jelenlegi motorformulát. Szerinte hangos és agresszív erőforrásokra lenne szükség. Egy ideje már tudjuk, hogy a 84 éves brit abban reménykedik, hogy 2017-ben új motorformulát vezetnek majd be a száguldó cirkuszban. Azonban a csapatok valószínűleg megakadályozzák Ecclestone-t.

A kérdésre, miszerint a többség új motort szeretne-e 2017-től, a brit egyértelmű nemmel válaszolt: „Rendkívül sok pénzt költöttek a jelenlegi erőforrásokra, bár sosem lesznek olyan jók, mint voltak. A Mercedes nagyszerű munkát végzett, szóval most ez a helyzet.”

„Nehéz, hogy a csapatok egyöntetűen rábólintsanak az új motorokra. És még ha be is vezetjük, akkor mi lesz? Újat építünk, és újra rengeteget költünk rá? Sajnos azt gondolom, hogy meg kell tartanunk a jelenlegi erőforrásokat, amíg nem értünk egyet mindannyian, hogy meg kell szabadulnunk tőlük.” – mondja Ecclestone, akinek alighanem fel kell adnia az álmát az új motorokról, mert az összes csapat támogatása nélkül nem tudja keresztülvinni.

Az aktuális motorgeneráció tényleg olyan káros a Forma-1 hírneve számára, mint azt Ecclestone állítja? Az RTL sportigazgatója, Manfred Loppe a Die Weltnek pont az ellenkezőjét mondta: „Persze van még mit javítani rajta. Ha minden résztvevő belegyezik a változtatásba, akkor ezt el kell fogadni, és ezzel együtt kell élni.”

„A véget nem érő viták a túl halk motorokról, és a Forma-1 jelenlegi helyzetéről már megszokottak, de én erős túlzásnak érzem.” – magyarázza Loppe: „Az emberek gazdaságosak akarnak lenni. És zöldebbek. Még ha a jelenlegi motorok 1200 lóerős teljesítményre lennének is képesek, és így erősebb autókról beszélhetnénk, akkor sem lenne minden hibátlan. A közvéleményben kialakult képet sosem tudjuk tökéletessé tenni.”

Ennek ellenére a Forma-1 manapság is sokakat ösztönöz fogyasztásra, és arra, hogy kövessék a versenyeket. „Modernnek, és közben kemény sportversenynek számít – ez egy ígéretes kombináció.” Arra pedig, hogy az RTL ennek ellenére miért szenved a csökkenő nézőszámoktól, Loppe-nak elég logikus magyarázata van.

„Nem lehet mindenki „elsőszülött” a családban, mint Michael Schumacher, akihez a negyedik vagy ötödik gyereket hasonlítják.” – magyarázza az RTL sportfőnöke, majd kiegészíti: „A kilencvenes évek már elmúltak. Már teljesen más idők járnak. A háttérben zajló viták már másról szólnak. 20 éve én is teljesen máshogy gondolkodtam, mint ma.”

"A médiafogyasztásomnak, és a szabadidős tevékenységeimnek már semmi köze a 20 évvel ezelőttihez. Ma már egy hihetetlen kínálat áll a fogyasztók rendelkezésére, ahol a szórakoztató elektronika tulajdonképpen a korlátlan öröm forrása. A lényeg, hogy a piacot felosztották, ahogy a TV piacát is. Ami 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, az ma a valóság, és a fejlődés még messze nem tart a végén.”

„Akkoriban tíz-tizenöt TV csatornánk volt, amiből négy-öt állt a közönség fókuszában. Ma szinte minden nap felbukkan egy újabb digitális csatorna. A piac visszavonhatatlanul megváltozott.” – magyarázza Loppe – „Tehát teljesen felesleges a 20 évvel ezelőtti állapotokhoz hasonlítani a mai helyzetet. Ezért nem csak a Forma-1-et hibáztathatjuk, hogy csökken a kereslet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stewart örül a Vettel győzelemnek: Ez nem unalmas!
Következő cikk ÉLŐ F1-es műsor: Vettel alázott a Ferrarival, Raikkönen a legjobb tűzoltó, borzalmas McLaren-Honda…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország