Ecclestone szerint nem lesz háromautós Forma-1: Csapatok azonban még távozhatnak

Ecclestone szerint nem lesz háromautós Forma-1: Csapatok azonban még távozhatnak

A brit milliárdos kizárta annak a lehetőségét, hogy a Forma-1-ben szereplő csapatok közül páran három autóval álljanak rajthoz.

A Caterham és a Marussia kiszállásával ismét felvetődött annak a lehetősége, hogy a top-istállók közül páran három autóval versenyezzenek jövőre. Ez a Ferrari, a Red Bull és a McLaren lenne. Ők azok, akik megkaphatnák a lehetőséget arra, hogy indítsanak egy plusz autót a szezonban, ezzel feltöltvén az üres helyeket.

A Red Bull már jelezte is, hogy készen állna erre és már jövőre három autóval versenyezne. Ez esetben egy junior, vagy egy újonc kaphatná meg az autót, mellyel a pilóta csak magának szerezhetne pontokat, az adott csapatnak nem.

Ez természetesen újabb költségnövekedést jelentene, amit valószínűleg a Forma-1 már nem tudna kezelni. A projekt alsó hangon évi 30 millió euró pluszba kerülne.

Legalább ekkora szponzori összegeket kellene találnia az adott istállónak arra, hogy minden egészségesen és zökkenőmentesen működjön. Tekintve a jelenlegi gazdasági helyzetet és a kategória megítélését, ez szinte lehetetlen küldetés.

Bernie Ecclestone rövidre zárta a kérdést, és a brit „vezér” Austinban elmondta, felejtsük el ezt az ötletet, mert még a két autó futtatása is igen költséges dolog az F1-ben.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Nem beszélve arról, hogy a mezőnyből többek között a Williams is rendkívül ellenzi az ötletet, amit szinte biztosan nem lehetne ledugni a riválisok torkán.

Ecclestone hozzátette, a Caterham és a Marussián kívül valóban megvan az esély arra, hogy még két csapat távozzon az F1-ből. Ez esetben jövőre csak 14 autó állna fel a rajtrácson, mely Bernie szerint a határt jelentené. Ez még az a szint, amikor lehetséges lenne a kategóriát menedzselni, különösen, ha ezek a csapatok mind versenyképesek.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING