Ecclestone szereint Hamilton az F1-nél is nagyobb, de Leclerc mellett gondjai lennének

Bernie Ecclestone úgy véli, hogy Lewis Hamilton remekül él a lehetőségeivel, a pályán kívül is, de azt nem ajánlja neki, hogy a Ferrarihoz szerződjön, ahol jócskán meggyűlhetne a baja Charles Leclerc-kel.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Charles Leclerc, Ferrari

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Még mindig tart az átigazolási szezon, de a koronavírus miatt lelassultak az események. A háttérben lehetnek tárgyalások, és a legtöbb versenyzőnek még mindig nincs érvényes szerződése, így azt sem vehetjük biztosra, hogy Lewis Hamilton, vagy Sebastian Vettel a helyén marad.

Még több F1 hír:

A Ferrarinál már főként Carlos Sainz Jr. esetleges érkezéséről szólnak a pletykák, de Daniel Ricciardo, és állítólag Fernando Alonso is a listán szerepel. Pár hónapja Hamilton volt a fő téma Maranello kapcsán, de azóta a brit többször is tagadta, hogy elhagyná a Mercedest.

Bernie Ecclestone, aki az Autocar magazinnak lapnak adott exkluzív interjút, többek között erről is beszélt. A brit milliárdos nem tartaná jó döntésnek, ha Hamilton kilépne a Mercedes kötelékéből, és a Ferrarihoz szerződne Charles Leclerc mellé.

„Nem hiszem, hogy jól illeszkedne abba a csapatba. Az évek során többé-kevésbé már hozzászokott ahhoz, hogy ő irányít, ha pedig a Ferrari továbbra is Leclerc-párti maradna, Hamilton könnyen a háttérbe szorulna.”

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Ecclestone ettől független nagyon jó véleménnyel van Hamiltonról, akit az egyik legjobbnak tart. Ez pedig minden kétséget kizáróan így van, nemcsak a hat világbajnoki címe miatt, ami a neve mellett szerepel, készülvén a nagy rekordbeállításra. De akkor ki a legjobb?

„Automatikusan azt mondanád, hogy Lewis, de vannak más srácok is, akik ugyanolyan jó, vagy jobb munkát végezhetnek nála ugyanabban a csapatban? Valószínűleg igen. Max Verstappen 100%-ban ide sorolható. Természetesen Sebastian Vettelt-t is megemlíteném, bár az utóbbi időben kissé eltűnt. Ezek a srácok olyan jók, amilyen támogatást kapnak. Lewis megkapta a maximális támogatást, és semmi sincs, ami hiányozna mögüle.”

Hamilton évek óta minden területen kimagasló, és ez olyasvalami, ami nagyon ritka. „Igen. Ő más. Egy igazi top-srác. Valójában nagyobb, mint az F1. Semmi baj nincs azzal, hogy saját ruhakollekciója van, vagy rapperekkel barátkozik.”

„Nem hiszem, hogy az emberek utasításokat adnak neki, és elkezdenek arról beszélni, hogy mit kellene tennie. Olyan helyzetben van, hogy felszólalhat, és felébreszthet néhány embert. Örülök, hogy él ezzel a lehetőséggel.”

„Azt is mondta, úgy érzi, hogy a sport kicsit túl biztonságossá vált, amivel egyetértek. Nem akarom, hogy bárki is megsérüljön, de az izgalom ezen része eltűnt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone szerint a Ferrari nélkül már egyáltalán nem lenne jó a Forma-1
Következő cikk Pérez szerint az Aston Martin érkezése komoly nyomást is jelent majd rájuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország