Ecclestone: Remélem, a Ferrari szabadjára engedi Alonsót és Raikkönent

megosztás
hozzászólás
Ecclestone: Remélem, a Ferrari szabadjára engedi Alonsót és Raikkönent
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. okt. 4. 10:55

Bernie Ecclestone nagyon reméli, hogy a Ferrari nem állít fel csapatsorrendet 2014-ben, amikor két bajnok versenghet náluk. A kereskedelmi jogok tulajdonosa figyelmeztet: a Mercedes AMG a legerősebb csapat lehet, köszönhetően a motornak és az autónak.

Ecclestone a Sport Bildnek adott interjúban elmondta, szerinte jövőre a Mercedes AMG fog a legjobb technikai csomaggal rendelkezni, ebből fakadóan pedig végre megnyerhetik a bajnokságot is. „Az övéké lesz a legjobb motor és a legjobb autó. Tehát nem látok okot arra, hogy miért ne nyerhetnék meg a címet”- mondta Ecclestone.

Lauda a Die Weltnek kifejtette, nagyon kellett a Mercedesnek, hogy új lendületet kapjanak Schumacher révén. Mint elmondta, ha marad Schumacher, a versenyképes W04 ellenére „semmi sem változott volna” a csapatban.

„Egy bizonyos idő után az egész csapat számára új motiváció kell, egy átállás. Egy új emberrel mindig érkezik egy friss motiváció is. Egy top versenyző szerződtetése mindenki esetében tiszteletet vált ki”- mondta az osztrák. Azt is megjegyezte, hogy nem Schumacher volt a hibás az elmaradó sikerek miatt. „Michaelnek csak az volt a problémája, hogy nem működött az autó. Michael az autója miatt futott zátonyra, nem maga miatt”- jelentette ki Lauda.

Ecclestone-t  kérdezték a Ferrari 2014-es felállásáról is, és reményének adott hangot, miszerint hagyják, hogy a két versenyző szabadon versengjen egymás ellen.

„Csak abban reménykedem, hogy a Ferrari mindkettőt hagyni fogja, hogy versenyezzenek egymás ellen, és nem döntenek úgy, hogy az egyiket vagy a másikat támogassák”- jelentette ki. Mint mondta, szerinte nem lesz gond abból, hogy Alonso erős csapattársat kap, mivel a spanyol „felnőtt” a McLarennél, amikor Hamilton volt mellette.

Következő Forma-1 cikk
Massa örülne Barrichello visszatérésének, és nem fél tőle a pilótapiacon

Előző cikk

Massa örülne Barrichello visszatérésének, és nem fél tőle a pilótapiacon

Következő cikk

Rendben lesz az E21L: elégedettek a Lotus versenyzői

Rendben lesz az E21L: elégedettek a Lotus versenyzői

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING