Ecclestone Putyinról nyilatkozott, az F1 közleményben reagált

A Forma-1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone arról nyilatkozott, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin egy „első osztályú személy”, aki azt gondolta, hogy a helyes dolgot teszi Oroszország érdekében – nem sokkal később a Forma-1 egy közleményben reagált Ecclestone szavaira.

Ecclestone Putyinról nyilatkozott, az F1 közleményben reagált

A Sky tudósítása szerint a korábbi F1-tulajdonos Bernie Ecclestone csütörtök reggel az ITV Good Morning Britain című műsorának vendége volt, amelyben azt nyilatkozta, hogy Vlagyimir Putyin egy „értelmes, első osztályú személy, aki azt gondolta, hogy a helyes dolgot teszi Oroszország érdekében”.

„Sajnos ő is olyan, mint sok üzletember, többek között, mint én, hogy időről időre hibázunk, amikor pedig ez történik, akkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy kijussunk belőle” – mondta.

Ezt követően pedig az ukrán elnököt, Volodmir Zelenszkijt kritizálta, amiért szerinte nem tett elég erőfeszítést annak érdekében, hogy felvegye a kapcsolatot Putyinnal.

Még több F1 hír:

„A másik ukrán személy, aki ha jól tudom, komikus volt, és úgy tűnik, hogy ezt a szakmát akarja folytatni. Mert szerintem, ha átgondolta volna a dolgokat, akkor nagy erőfeszítéseket tett volt azért, hogy beszéljen Putyinnal, aki egy értelmes ember, meghallgatta volna őt, és valószínűleg tenni tudott volna valamit az ügyben.”

Amikor pedig a műsorvezetők felhívták a figyelmet arra, hogy az orosz-ukrán háború során több ezer ártatlan ember halt meg, Ecclestone így válaszolt: „Ez nem volt szándékos”.

Végül amikor arról kérdezték a brit üzletembert, hogy szerinte Zelenszkijnek többet kellett volna tennie a háború elkerülése érdekében, és hogy ezt Zelenszkij intézkedéseivel lehetett volna elkerülni, nem pedig Putyin magatartásának megváltoztatásával, így felelt: „Abszolút.”

Nem sokkal később a Forma-1 kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben azt írják, hogy a sport korábbi tulajdonosának nyilatkozata egyáltalán nincs összhangban az F1 értékeivel:

„Bernie Ecclestone megnyilatkozása a saját nézőpontját tükrözi, és erős kontrasztban állnak a sportunk modern értékeivel” – áll a közleményben.

Döntött az FIA a motorcserék és az üzemanyag hőmérsékletének kérdésében...


Nézzük meg, hogyan néz ki virtuálisan egy silverstone-i kör a Mercedesszel!

megosztás
hozzászólás
Mercedes: „A Forma-1 hosszú éveken keresztül egy fehér, brit sport volt”
Előző cikk

Mercedes: „A Forma-1 hosszú éveken keresztül egy fehér, brit sport volt”

Következő cikk

Ilyen időjárás várható a 2022-es F1-es Brit Nagydíjon!

Ilyen időjárás várható a 2022-es F1-es Brit Nagydíjon!