BRÉKING

Ecclestone: Olyan, mintha Alonso szélütést kapott volna

A brit milliárdos is kételkedve fogadta a McLaren magyarázatát Fernando Alonso balesete kapcsán.

A GP-live.hu már több alkalommal is beszámolhatott a spanyol világbajnok balesetének hátteréről, aki ugyan kihagyja az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, és még csak el sem utazik Melbourne-be, már megkezdte a fizikális felkészülést Malajziára, a második versenyre.

A McLaren időközben elismerte a pilótája emlékezetkiesését, de elmondása szerint nincs nagy gond.

Ecclestone az olasz Sky Sports kérdésére a következőket mondta:

„Beszéltem néhány emberrel Alonso balesetéről, de nem igazán tudom, hogy mi történt. Azt hiszem, ő sem tudja biztosan. Egyelőre nem tudom, ki tudhatja azt, hogy mi is történt valójában.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Ez határozottan egy nagyon furcsa baleset volt. Olyan volt, mintha szélütést kapott volna, ami miatt elvesztette az eszméletét egy rövid időre. Nem tudom, hogy lehetséges-e az, hogy áramütés érte, de a mérnököknek és az orvosoknak a pályán ezt tudniuk kellett. Ez egy nagy rejtély…”

A brit milliárdos mondott néhány szót az új motorokról is.

„A Mercedes nagyszerű munkát végzett a saját motorjával, különösen, ha a teljesítményre és a hatékonyságra gondolunk. De ez egy olyan motor, amit soha nem használtak az utcai autókban, és számomra ez nem az, amit elvárok a Forma-1-től.”

http://youtu.be/TotxVL7_ABE?t=40m12s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull szerint nagyon közel vannak a Mercedeshez
Következő cikk Domenicali: A 2014-es év borzalmas év volt, de Raikkönen, az Raikkönen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország