BRÉKING

Ecclestone-nak kezd elege lenni a Mercedes dominanciájából

A Forma-1 első embere nem igazán örül annak, amit jelenleg a kategóriában lát és örülne, ha hamarosan változna a helyzet.

Az új V6-os turbókorszakkal igencsak megváltozott az erőfölény a Forma-1-ben. 2010 és 2013 között a Red Bull volt az uralkodó, de 2010-ben és 2012-ben is csak az utolsó futamon dőlt el a bajnoki cím sorsa.

Mondhatjuk azt, hogy tavaly is ez volt a helyzet, de akkor csapaton belül történt meg mindez, és 2010-ben, valamint 2012-ben sokkal több izgalmasabb versenyt láthattunk, független attól, hogy a végén rendre a „bikák” nyerték meg a bajnokságot.

A Mercedes dominanciája közel totálisnak mondható. Idén eddig két alkalommal tudták legyőzni a németeket. Mindkét futamon (Maláj, Magyar Nagydíj) Sebastian Vettel tudott nyerni a Ferrarival. Legutóbb azonban Belgiumban Lewis Hamilton gyakorlatilag csukott szemmel végzett az élen és kicsit sem kellett megerőltetnie magát a volán mögött.

Ecclestone a holland Sport 1 kérdésére elmondta, nem örül a jelenlegi helyzetnek.

„Amire valóban szükségünk van, az az, hogy versenyt lássunk. Nem akarom azt látni, mint a legutóbbi nagydíjon, amikor előre tudhattuk, hogy az időmérőn és a versenyen is a két Mercedes lesz legelöl.”

„Jelenleg egy túlságosan is domináns csapatunk van a Forma-1-ben, amit csak nagyon ritkán lehet legyőzni. Ez elsősorban egy rendkívül erős motornak tudható be, mely az összes riválisánál jobb. Nem jó látni azt, hogy olyasvalaki, mint Vettel két másodperccel lassabb. És ez azért van, mert ennyivel lassabb alatta a technika.”

Ecclestone a háttérben azon dolgozik, hogy a Red Bull minél hamarabb megkapja a Mercedes motorokat, mert azzal ismét egy izgalmas csatát láthatunk az első helyért, akár már jövőre. Ez azért fontos, mert az osztrák istálló valószínűleg az első mercedeses évében még nem lesz igazi kihívója a bajnokságnak, de a következőben már igen.

A legideálisabb forgatókönyv az, hogy a Red Bull az idei év végén szakít a Renault-val, és 2016-től a Mercedes erőforrásaival folytatja tovább.

Ugyanez Flavio Briatore véleménye is, aki a Mercedes helyében motorokat adna a Red Bullnak, így a németek egy igazi küzdelemben lehetnének adott esetben bajnokok, amivel sokkal értékesebbé válhatna a sikerük, és nem utolsó sorban mindez a Forma-1-nek is jót tenne. Az olasz erről a La Repubblica lapnak beszélt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kezd kínossá válni az, ami a Williamsnél zajlik a bokszban
Következő cikk Lauda: Hamilton jelenleg legyőzhetetlen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország