Ecclestone: minden ugyanúgy megy tovább, és én döntök a versenyeket illetően

megosztás
hozzászólás
Ecclestone: minden ugyanúgy megy tovább, és én döntök a versenyeket illetően
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. jan. 17. 10:43

Bernie Ecclestone szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy tegnap távozott a CVC Capital Partners igazgatótanácsából. A brit üzletember továbbra is egyedül dönt a versenyeket vagy a pályákat illetően.

Tegnap két hír is napvilágot látott Ecclestone-t illetően, aki várhatóan áprilisban áll a müncheni bíróság elé. A 83 éves főnök hatalma nem csorbult, de az elnöknek és az alelnöknek is jóvá kell hagynia a nagy volumenű döntéseket. Ecclestone biztos benne, hogy hamarosan minden a régi lesz.

„Az igazgatóságban mindenki támogat – több mint egy millió százalékosan”- fogalmazott Ecclestone a Telegraphnak. „Egyszerűen azt akarják, hogy csináljam, amit mindig is csináltam. Amint véget ér a bírósági ügy, ismét tagja leszek az igazgatóságnak”- jegyezte meg a brit.

„Mindez azét történt, mert pár hónapja eldöntöttük, hogy ha meg kell jelennem a bíróság előtt, akkor visszalépek a Delta Topcóban betöltött igazgatói pozícióból. Ami a Formula One Managementet illeti, minden változatlan. Semmilyen változás sem történt. Egyszerűen arról van szó, hogy ha venni akarok valamit, akkor nem tehetem meg az igazgatótanács jóváhagyása nélkül. Ha versenyekről, pályákról van szó, ugyanaz van érvényben, mint mindig. Ugyanúgy fog zajlani”- jegyezte meg.

Következő Forma-1 cikk
Folytatódik a Lotus és a Quantum szappanoperája: Jobb, mint a Barátok közt

Előző cikk

Folytatódik a Lotus és a Quantum szappanoperája: Jobb, mint a Barátok közt

Következő cikk

Levezető kör: Alonso a középmezőnyben, Bottas és Sutil viszi a prímet! Vettel semmilyen

Levezető kör: Alonso a középmezőnyben, Bottas és Sutil viszi a prímet! Vettel semmilyen

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING