Ecclestone megmondta a magáét: célkeresztben Hamilton, Leclerc és az F1

A Forma–1 korábbi mindenható ura ismét hangzatos kijelentéssel állt elő. Most éppen Charles Leclerc-t és Lewis Hamilton kritizálta, de persze nem maradhatott ki a jelenlegi F1 sem a sorból.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A csapatfőnökök szavazatai alapján Leclerc az egyik legjobb pilóta jelenleg a mezőnyben. Sokak szerint nála csak Hamilton és Verstappen volt jobb 2020-ban. Bernie Ecclestone véleménye azonban merőben különbözik ettől.

„Jól megy a sportban, és ez továbbra is így lesz. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy bármi különlegeset fogunk látni tőle a jövőben” – mondta a brit az olasz La Stampának adott interjújában a monacói tehetségről.

Még több F1 hír:

Ecclestone Hamiltont is kritizálta, de nem a pályán mutatott teljesítménye kapcsán.

„A tehetségét senki sem kérdőjelezi meg, az elért eredményei magáért beszélnek. A pályán kívül viszont előidézett pár problémát. A színfalak mögötti csöndben szerintem sokkal többet érhetett volna el” – vélekedik a 90 éves üzletember, bár azt nehéz megmondani, hogy ezzel mire is gondolt pontosan.

A két versenyző mellett azonban maga az F1 is megkapta kicsit a magáét Ecclestone-tól. „Én inkább azt az F1-et szeretem, amikor még Alain Prost és Niki Lauda versenyzett. Akkor még ők ültek a volánnál, most viszont mindent a bokszfal csinál.”

Ecclestone szerint szembeötlő az a szám, ahány futamot a bokszstratégia döntött el az utóbbi években. Ha rajta múlna, akkor talán itt lenne az ideje bevezetni a mesterséges öntözőrendszert...

A csapatfőnökök is szavaztak: a 10 legjobb pilóta idén


On the Line előzetes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor Verstappen a Mercedesnél járt: „Lauda azt kérdezte, mit ajánlott Marko”
Következő cikk Domenicali: az F1 jövője a hibrid technológia

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország