BRÉKING

Ecclestone már jövőre visszahozná a V8-as motorokat: ha nem tetszik, lehet bíróságra menni

Bernie Ecclestone szerint nagyon rövid idő alatt meg lehetne építeni a szívó V8-as motorokat, így már 2016-ban újra a régi egységek szólhatnának a gépekben. A terv hangzatos és sokak szimpátiáját kiváltja, de valószínűtlen, hogy így is legyen.

Ecclestone a német ZDF-nek a minap kifejtette, alapjaiban kellene újraírni a szabályokat, és nem azt tenni, amit a Stratégiai Csoport csinál, mely egy „viktoriánus házat” próbál tatarozni. Az épületet le kell bontani, teljesen újat felhúzni – mondta hangzatosan. A The Independentnek azt is megjegyezte, dobni kellene a hibrideket – akár már jövőre.

„Nem hiszem, hogy kellene a csapatok beleegyezése. Szerintem egyszerűen meg kellene tenni, és azt mondani nekik, ’Ha nem tetszik, akkor fordulhattok a bírósághoz’. Jövőre visszaállhatnánk a V8-asokra. Rövid idő alatt meg lehet építeni őket, szóval meg kellene tenni”- erősködött.

Ecclestone nem először ostorozta a V6-os hibrideket, régi álma, hogy visszatérjenek valami egyszerűbb felépítésű, és elsősorban erősebb egységekhez. A The Independent lapnak nyilatkozva ismét szót emelt a hajtásláncok ellen. „Ennek a motornak nem kellene ennyire komplikáltnak lennie, hogy őszinte legyek”- mondta. „Akkor lett ilyen, amikor a mérnökök rátették a kezüket. A termék nem felel meg a célnak”- jegyezte meg Ecclestone.

Ha a Manor túl sokat kér, akkor nem fog menni a dolog - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 19 October 2015

Kitért a Red Bull helyzetére is, ami a nyilvánosság számára továbbra sem megoldott, de Mr. E azt mondta korábban, hogy minden el van rendezve, a csapat tudja, sokba kerülne nekik az, ha idő előtt kiszállnának.

„A Red Bull kiállna a bíróságon és ezt mondaná: ’Igen, elköteleztük magunkat, ez így van, de nincs motorunk’. Az én érvem így szólna: ’Aláírták a szerződést, miszerint versenyeznek. Biztosra kellett volna menniük, amikor aláírták, hogy rendelkeznek motorral. A csapatának kellett volna megtennie ezt’”- mondta Ecclestone.

Azt is elmondta már korábban, hogy újra kellene egy Cosworth, vagy valami hasonló, legyen egy független gyártó, aki segíteni tud az újonc csapatok számára, vagy akár jelen esetben a Red Bullnak – ezt most is megerősítette.

„Ha a Ferrari abban állapodik meg, hogy csak egy ügyfélnek ad motort, a Mercedes is csak egynek, akkor senkinek sem lenne motorja. Pontosan ilyen a helyzet most. Kell egy független motorszállító. Már másfél éve ezen vagyok”- árulta el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes számára kiváltság, hogy Hamiltonnal dolgozhat: soha nem volt ilyen jó a brit, mint most
Következő cikk Pályabejárás Vettellel Austinban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország