BRÉKING

Ecclestone már az új F1-es időmérőt támogatja: ez megint mi???

Érthetetlen módon hirtelen Bernie Ecclestone elkezdte támogatni az új időmérős rendszert, noha nemrég még ennek az ellenkezőjét hallhattuk tőle.

Egészen hihetetlen az, ami mostanában a Forma-1-ben zajlik. Több mint dühítő a fejetlenség az FIA és a királykategória vezetőségét illetően.

Az új időmérős rendszert úgy vezették be az idei szezonra, hogy azt előtte még csak nem is tesztelték és a pontos célokat sem fogalmazták meg a csapatokat illetően.

Már előre sejteni lehetett, hogy a rendszer bukás lesz, és így is lett. Ausztráliában egy pokolian unalmas és értelmetlen kvalifikációt láthattunk. Nem sokkal később a csapatok megállapodtak abban, hogy azonnali hatállyal törlik a rendszert és visszatérnek a régihez.

Legutóbb pedig arról számolhattunk be, hogy az új rendszer mégis maradhat, némi átalakítással, ami ugyancsak nem ígérkezik jónak. Ezzel az FIA dupla vagy semmit játszik, mert nyilvánvalóan nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni, hogy egy időmérő után megbukott a rendszerük, de ha valami hasonlót látunk a következő hétvégén a sivatagi nagydíjon, akkor még nagyobb lesz a blama.

//

No komment! fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 24.

Ecclestone a La Gazzetta dello Sport kérdésére már úgy nyilatkozott, hogy noha számára is zavaros volt az első időmérő, és nem láthattak előre minden változót, adni kell még egy esélyt a rendszernek, mert képesek azon javítani.

Bernie tudja, hogy a csapatok nagy része vissza akar térni a régi megoldáshoz, de a brit milliárdos arra fog szavazni, hogy maradjanak az új formátumnál. Ecclestone „kisebb sokknak” nevezte az Ausztráliában látottakat, de lát benne potenciált ahhoz, hogy működjön a rendszer.

„Azt akarom, hogy a végeredmény ne legyen magától értetődő. Én egy vállalkozó vagyok, és el kell adnom a Forma-1-et a verseny szervezőinek. Ha a rajongók nem fogják nézni a futamokat a helyszínen, és a televízióban, akkor kevesebb pénzt kell adnom a csapatoknak.”

„A legjobb megoldásra kell törekednem, és ez a 90 másodperces kiesős rendszer izgalmas lehet.”

https://youtu.be/YFVmNDcHBTo?t=52m

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 25 éve ezen a napon nyert Senna Brazíliában a McLaren-Hondával
Következő cikk Ecclestone elismerte, igazuk van a versenyzőknek: az F1 vezetése elavult…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország