Ecclestone legújabb tanácsa Vettelnek: ne menjen topcsapathoz semmiképpen

Tegnap bombaként robbant a hír, hogy Sebastian Vettel az év végén elhagyja a Ferrarit. A német világbajnok jövője továbbra is kérdéses, illetve az is, hogy egyáltalán marad-e a száguldó cirkusz mezőnyében.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1, in the Ferrari garage with Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi mindenható ura régóta jó kapcsolatot ápol Sebastian Vettellel, a brit üzletember a BILD-del beszélt a négyszeres világbajnok jövőbeni lehetőségeiről.

„Őszintén, én egy olyan csapathoz – nem tudom, hogy ő is így gondolkodik-e – de egy nem teljesen topcsapathoz mennék, hanem egy olyanhoz, ahol a csapatépítésben is részt vehetnék.”

„Egyszerűen nem látok arra sok okot, hogy a Mercedeshez menjen például. Fantasztikus fogás lenne egy még építkező csapat számára, és számára is jó lenne, ha valami teljesen újba fognak bele, mint anno a Red Bullal.”

Vettelnek ugyanakkor korlátozottak lehetnek az opciói. A Red Bullnál nincs hely, és ezt Helmut Marko is elmondta. Az eddigi befutónak tűnő McLaren állítólag már aláírt Daniel Ricciardoval, ahol így nem csak egy nagyon gyors, de a Forma-1 talán leghumorosabb pilótapárosa alakulhat ki.

Még több F1 hír:

A Mercedesnél Toto Wolff elmondta, hogy „feljegyezte” Vettel elérhetőségét, de a csillagosoknál továbbra is Lewis Hamilton hosszabbítása élvezi az elsőséget. Így csak a Renault, és a Racing Point maradt, mint igazi középcsapat.

Vettel utódja a legnagyobb valószínűség szerint Carlos Sainz lesz, aki Bernie szerint logikus választás. „Sainz hirtelen egy rendkívül versenyképes pilóta lett, aki nagyon tehetséges, és a csapat számára is könnyen kezelhető lenne. Ha odamenne, biztosan 2. számú pilóta lenne, és szerintem nem is lenne problémája azzal, hogy 2. számú a Ferrarinál.

Ricciardo távozásával a Renaultnál felszabadulna egy hely, amelyre Sebastian Vettelen kívül biztosan pályázik majd Fernando Alonso is. A spanyol kétszeres világbajnok már többször is elmondta, hogy készen áll a visszatérésre.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A jövőre gyári Aston Martinként szereplő Racing Point is nagyszabású terveket szövöget, azonban igen valószínűtlen, hogy Lawrence Stroll leváltja a fiát, Lance Strollt, még akkor sem, ha a kanadai teljesítménye látványosan elmaradt Perezétől.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2020: itt vannak az első gameplay videók a játékról
Következő cikk Ezzel a videóval mondott köszönetet a Forma-1 a rajongóknak: ma 70 éve rajtolt el az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország