Ecclestone is megtette a tippjét, arra számít, hogy ő lesz a befutó

A Forma-1 egykori vezére, Bernie Ecclestone úgy véli, Max Verstappennek nagyobb esélyei vannak megszerezni a világbajnoki címet, mivel jobb autóval rendelkezik, mint Lewis Hamilton, aki viszont a tapasztalatával kompenzálhat.

Ecclestone is megtette a tippjét, arra számít, hogy ő lesz a befutó

A 2021-es világbajnoki küzdelem meglehetősen izgalmasan alakul, hiszen a szezon első futamain Lewis Hamilton képes volt kisebb előnyt kiépíteni Max Verstappennel szemben, ám a Brit Nagydíjig a holland visszavágott, és több mint 30 ponttal elhúzott a brit rekorder elől.

A száguldó cirkuszban azonban nincs lehetetlen, amit mi sem bizonyít jobban, hogy két futam alatt Hamilton ismét magához ragadta a kezdeményezést, hiszen egy győzelemmel és egy második hellyel 8 pontos előny birtokában vonulhatott el a nyári szünetre a Magyar Nagydíj után.

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatosan, hogy ki lehet a befutó a bajnokságban a szezon végén, ezúttal pedig a Forma-1 egykori vezére, Bernie Ecclestone fejtette ki a véleményét, aki holland győzelmet vizionált.

Még több F1 hír:

„Maxra tenném a pénzem” – jelentette ki Ecclestone az Auto Motor und Sport azon kérdésére, mely a bajnoki riválisok esélyeit taglalta a végső győzelemmel kapcsolatban. „Remek munkát végez, és úgy tűnik, neki van jobb autója jelenleg.”

„Max olyan versenyeket fog megnyerni, melyeket Lewis nem lesz képes, és ugyanígy fordítva” – folytatta az egykori F1-vezér. „Végül az elkövetett hibák száma döntő tényező lehet. Lewisnak több tapasztalata van, jobban ismeri ezt a helyzetet. Max számára a legnagyobb kockázat az, hogy több hibát követhet el.

Häkkinen a Mercedesnek: Őt válasszátok!

megosztás
hozzászólás
Button: Ez volt az egyetlen alkalom, amikor édesapám dühös volt rám
Előző cikk

Button: Ez volt az egyetlen alkalom, amikor édesapám dühös volt rám

Következő cikk

Button a Briatore miatt kialakult playboy imidzséről beszélt

Button a Briatore miatt kialakult playboy imidzséről beszélt
Hozzászólások betöltése