BRÉKING

Ecclestone: India kikerül a naptárból, de 2015-ben visszatérhet

Bernie Ecclestone a szervezőkkel közösen úgy döntött, hogy India nem kap helyet a 2014-es versenynaptárban, de a verseny 2015-ben ismét megrendezésre kerülhet.

Az F1-live.hu elsőként számolhatott be a hírről, miszerint India minden valószínűség szerint jövőre kikerül a naptárból. A FOM első embere akkor ezt még nem merte megerősíteni a sajtónak, ám a Magyar Nagydíj után erre is sor került. A döntés értelmében India jövőre kikerül a naptárból, de 2015-ös idény első felében visszatérhet.

A brit milliárdos az IANS-nak adott nyilatkozatában elmondta, a menedzsmentje mindig is azt szerette volna, ha az indiai verseny az idény elején kerül megrendezésre a Forma-1-ben, így a 2015-ös szezon egy jó lehetőséget jelenthet ennek megvalósítására.

„Amikor aláírtuk velük az 5 évre szóló szerződést, azt szerettük volna, hogy India az idény első felében rendezzen futamot, de a Jaypee (szervező) az októberi hónapot akarta. Időt adtunk nekik, de most úgy néz ki, hogy 2015-ben a verseny a szezon korai szakaszában látja vendégül a mezőnyt.” – mondta a 82 éves üzletember.

Ecclestone elmondása szerint 2014-ben lehetetlen lenne megrendezni az Indiai Nagydíjat, mivel az esetben a Jaypee hat hónapon belül kétszer látná vendégül a mezőnyt.

Egy verseny rendezési jogdíja Indiában 40 millió dollárba kerül.

A két esemény (2014 október, 2015 eleje) túl közel volt egymáshoz. Pontosan emiatt beszéltünk a promóterekkel, és úgy gondoljuk 2014-ben nem lesz verseny Indiában, de 2015 elején igen.”

Indiában az adópolitika és bürokrácia azonban továbbra is hatással van a futamra, de Ecclestone bízik abban, hogy a szervezők képesek lesznek megoldani ezt a kérdést. Indiában az első évben 95 ezer rajongó látogatott ki a pályára, addig ez a második esztendőben már csak 60 ezer embert jelentett.

„A második év mindig nehéz a szervezők számára. Remélem, hogy a harmadik futammal nagyobb tömegek látogatnak ki majd a pályára.”

A brit egyértelművé tette, hogy nem akarja felbontani India 5 évre szóló F1-es szerződését, de szerinte ez sok mindentől függ.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megromlott Alonso kapcsolata a Ferrarival?
Következő cikk Összeomolhat a Forma–1 urának a birodalma

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország