Ecclestone elárulta, kit ültetne be Albon helyére

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Alexander Albon elveszítheti a Red Bullos ülését 2021-re, hacsak nem tesz le valami hatalmasat az asztalra a hátralevő versenyeken. Sokan megszólaltak annak kapcsán, hogy ki érkezzen a brit-thai helyére, újabban a Forma-1 korábbi első embere, Bernie Ecclestone is megnyilvánult, aki egyértelművé tette, ki mellett tenné le a voksát.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1, and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Nagyon fogy a levegő a 24 éves brit-thai pilóta, Alexander Albon körül, a kezdeti bizalom egyre inkább fogy iránta. Az idei év során nagyon ritkán fordult elő, hogy igazán pariban tudott volna lenni Max Verstappen tempójával, ezért sokan elkezdtek kételkedni Albon létjogosultságában egy topcsapatnál.

Amennyiben Albon távozik a csapattól – amelynek futamról futamra nő az esélye – több opciója is van a Red Bullnak, ám Helmut Marko sokat sejtetően többször is elmondta, hogy hajlandóak lennének megtörni a „hagyományokat” és nem házon belül pótolnak a brit-thai ifjoncot, hanem akár kívülről.

A Red Bullnak nem is maradt házon belül sok opciója, mivel Pierre Gasly kapcsán éppen ma jelentették be a szerződéshosszabbítást az AlphaTaurival, míg nagyon alacsony az esélye, hogy Juki Cunodát újoncként beültetnék, illetve Danil Kvjatot esetleg visszahoznák az „A” istállóhoz. Így szinte kizárásos alapon külső versenyzőhöz kell nyúlni.

Még több F1 hír:

Kik merülhetnek fel? A kettő leggyakrabban emlegetett név Nico Hülkenberg és Sergio Perez, jelenlegi állás szerint az előbbinek tűnik úgy, hogy nagyobb az esélye. George Russell neve is felmerült nemrégiben, főleg annak mentén, hogy tőle meg lehet, hogy pont Perez fogja elvenni az ülést a Williams csapatánál.

Több érv és ellenérv született már, hogy kit és miért kellene beültetni a Red Bullhoz, de abban a konszenzus látszik, hogy most kivételesen tapasztalt pilótához kell nyúlnia az energiaitalosoknak. A ma kilencvenedik születésnapját ünneplő Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi első embere is letette a voksát egy pilóta mellett, aki nem más, mint Nico Hülkenberg.

„Nagyon jól ismerem. Nagyon gyors, rendkívül intelligens, és mindig kimondja, amit gondol. Nem olyan jellegű pilóta, aki szó nélkül megteszi azt, amit parancsolnak neki. A Red Bullnak őt kellene választania, mert ő pont olyan típus, amire a Red Bullnak szüksége van”

Nico Hülkenberg, Racing Point RP20

Nico Hülkenberg, Racing Point RP20

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„A legfontosabb dolog ezen a téren, hogy Nico bizonyítottan tudja hozni a szükséges eredményeket, és nagyon összeszedett fejben. Ez nagyon fontos, ha Max Verstappen mellett versenyez valaki, mivel az a fiú egy istenadta tehetség”

Nem mondott még konkrét időpontot a Red Bull, hogy mikor tervezik bejelenteni a 2021-es második pilótájukat, de Helmut Marko utalt arra, hogy Albonnak még két-három versenye van bizonyítani, hogy megérdemli a szerződéshosszabbítást.

Marko nem csak a pilótakérdésben várja a döntést.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton ismét felszólalt egy motorsportbeli probléma ellen
Következő cikk Toto Wolff a Mercedesen belül válthat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország