BRÉKING

Ecclestone dönt, hogy ki lesz a Forma-1 gumibeszállítója: Pirelli vagy Michelin?

A Pirellinek és a Michelinnek Bernie Ecclestone kegyeiért kell megküzdenie, ha 2017-től három éven keresztül a Forma-1 gumibeszállítói szeretnének lenni.

Az FIA-hoz csak két pályázat érkezett be júniusig – a Pirellitől és a Michelintől. A gyártóknak július 17-ig kellett meggyőzniük az irányító testületet, hogy a pályázatuk megfelel a technikai és biztonsági előírásoknak.

A Pirelli az Autosportnak már megerősítette, hogy ez megtörtént. Úgy tudni, hogy a Michelin is túljutott a szűrőn, így most Ecclestone-on a sor, hogy válasszon a két pályázó közül – kereskedelmi szempontból.

Ecclestone a következő hetekben beszél majd Paul Hembery-vel és Pascal Couasnon-nal – a Pirelli illetve a Michelin motorsport főnökeivel – mielőtt szeptemberre meghozza a döntését a 2017-2019-ig terjedő időszakra.

Hembery az Autosportnak a következőt mondta: „Nyilvánvaló, hogy 100 éves történelmünk van a motorsportban, és a Forma-1-ben is jelen vagyunk öt éve.

„Ennek alapján megfelelünk a pályázat követelményeinek – ha úgy tetszik – az FIA szempontjából. Egy ismert, megalapozott, magas minőségű gyártó vagyunk a motorsport világában. Ezért fogadták el a pályázatunkat.”

„Ami a technikai szempontokat illeti, már mondtuk, hogy megfelelünk a Forma-1 követelményeinek. Ha szabályváltoztatásokat akarnak, akkor a maximumot adjuk majd, hogy megbirkózzunk vele. Természetesen követjük a szabályokat, és a csapatok, a promóterek, illetve az FIA döntését.”

„Nyilvánvaló, hogy nem ismerjük a Michelin ajánlatát, és hogy mit mondanak Bernie-nek. Végül is ez egy kereskedelmi döntés lesz.”

„Az FIA már elvégezte a dolgát, ami azt jelenti, hogy minősítette a beszállítókat. Mostantól a kereskedelmi jogok tulajdonosa dönti el, hogy ki a legmegfelelőbb partner a sport számára.”

„Természetesen megbeszéléseket kezdeményezünk a promóterrel, hogy a kereskedelmi megegyezés minden aspektusát megvitassuk. Biztos vagyok benne, hogy ez a másik pályázó esetében is így lesz, és végül egy jól megalapozott döntés születik.”

//

A Ferrari MÉG nem tervez drámai lépéseket! fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, July 21, 2015

Couasnon megerősítette még előző hónapban, hogy a Michelin is tisztában van vele, hogy a szkeptikus Ecclestone-t kell megnyerniük.

A francia gyártó nagyon szeretne 18 colos abroncsokat a Forma-1-ben, hiszen ezek közelebb állnak a közúti autók kerekeinek méretéhez. Továbbá tartósabb gumikat képzelnek el, ami megengedné a versenyzőknek, hogy folyamatosan a maximumon teljesítsenek a futamok alatt.

Májusban Bernie Ecclestone azt mondta, hogy nem támogatja a Michelin visszatérését a királykategóriába, hiszen 2006 óta nincsenek benne a körforgásban – így olyan kemény abroncsokat gyártanának, amik januártól decemberig kitartanának. Szerinte a Michelin nem akarja, hogy komoly kritikákat kapjanak, amiket a korábbi években a Pirellinek is el kellett viselnie…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-es MŰSOR: Bianchi előtt tiszteleg a világ, jön a Magyar Nagydíj!
Következő cikk Isten veled, Jules Bianchi: „Miért mindig a jók mennek el így, és ilyen hamar?”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország