Ecclestone beismerte, hogy bűnös a 400 milliós adócsalási ügyében (FRISSÍTÉS: megvan az ítélet!)

Az F1 korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone bűnösnek vallotta magát csalás ügyében, amiért nem jelentett be több mint 400 millió fontnyi, Szingapúrban tartott vagyont. A bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Bernie Ecclestone

Ecclestone közel négy évtizeden át irányította a száguldó cirkuszt, 2017-ben azonban háttérbe vonult, miután a Liberty Media megvásárolta tőle a sorozat kereskedelmi jogait. Az azóta eltelt években a brit üzletember viszonylag sűrűn kommentálta az F1 történéseit, de közben különböző bírósági ügyekbe is belekeveredett.

Tavaly júliusban, miután a brit adó- és vámhivatal (HMRC) elvégezte vizsgálatát, a Koronaügyészi Szolgálat jóváhagyta, hogy vádat emeljenek Ecclestone ellen hamis reprezentáció miatti csalásért. Az egész pedig egyetlen, 2015. július 7-én elkövetett csalással kapcsolatos, amikor is a nemsokára 93. életévét betöltő Ecclestone eltitkolta, hogy 400 millió fontot is meghaladó vagyonnal rendelkezik egy szingapúri bankszámlán.

Amikor augusztusban először állt bíróság elé ebben az ügyben, még ártatlannak vallotta magát, a mostani újabb meghallgatás során viszont már kijelentette, hogy bűnös. A hírek szerint pedig Ecclestone már meg is egyezett az adóhatósággal, hogy 18 adóévre visszamenőleg kifizet 600 millió fontot. Ennek megfelelően a bíróság 17 hónapos börtönbüntetésre ítélte, amit két évre felfüggesztettek.

A Sky News arról számolt be, hogy Richard Wright ügyész a következőket mondta az ügy kapcsán: „Ecclestone úr nem volt teljesen tisztában azzal, hogy a szóban forgó számlák tulajdonjoga hogyan épül fel. Ezért nem tudta, hogy a számlákon áthaladó összegekkel kapcsolatban adó-, kamat- vagy büntetésfizetési kötelezettség terheli-e.”

„Ecclestone úr elismeri, hogy helytelen volt úgy válaszolnia a kérdésekre, ahogyan tette, mert ezzel fennállt annak a veszélye, hogy a HMRC nem folytatja az ügyei vizsgálatát. Most már elfogadja, hogy ezekkel az ügyekkel kapcsolatban valamennyi adót kell fizetnie.”

Simon York, a HMRC csalásellenes szolgálatának igazgatója szerint az Ecclestone elleni vádemelés „egy összetett és világméretű bűnügyi nyomozás eredménye”. „A büntetőjogi vád több mint 400 millió fontnyi offshore vagyonból származó, a HMRC elől eltitkolt adófizetési kötelezettségre vonatkozik.”

„A HMRC a becsületes adófizetők oldalán áll, és keményen fellépünk, ha adócsalás gyanúja merül fel. Üzenetünk egyértelmű: senki sem menekülhet előlünk” – hangzott York állásfoglalása. Nos, úgy tűnik, Ecclestone ezúttal maga döntött úgy, hogy nem menekül tovább, és inkább bűnösnek vallja magát.

2012 és 2014 között egyébként Németországban egy vesztegetési eljárás is folyt ellene, amely végül azzal zárult, hogy kifizetett 60 millió fontot, de bűnösségét akkor nem ismertbe be.

A Forma–1 nem fogja kommentálni a mostani ügyet.

Damon Hill időközben az 1994-es bajnoki címet akarja megszerezni? Vagy mégsem?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasseur: Szégyen, ami Katarban történt, a pilóták nem felelősek ezért
Következő cikk Alpine: már lejárt az opció, hogy motorokat szállítsunk az Andrettinek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország