BRÉKING

Ecclestone attól fél, hogy a Forma-1 elveszti Monzát - ez is csak a taktika része?

Bernie Ecclestone Spában elmondta, hogy elég nagy esélyt lát arra, hogy Monza jövőre kikerül a Forma-1 naptárából.

„Szeptemberben találkozom Monza szervezőivel, akkor majd többet tudok mondani.” – kezdte a 84 éves brit a brit autosport.com-on – „Remélem nem veszítjük el Monzát, de attól félek, hogy nagy esély van rá, hogy ez megtörténik.”

Mint tudjuk, Monza szerződése 2016-ig szól, és a szerződéshosszabbításnak 2017-től kellene életbe lépnie. A felek egyértelműen a pénz miatt nem tudnak megegyezni. Bernie emelte az árat, ami azt jelenti, hogy Monzának nagyjából 20-25 milliót kellene kiköhögni a FOM részére – ahogy a többi európai pályának is. Csak az a bibi, hogy Monza kivételezett helyzetben kéne, hogy legyen, mert már évtizedek óta vendégül látja a királykategória mezőnyét.

Amíg Ecclestone egyre több akadályt gördít a szervezők elé, addig az olasz pálya szervezői sem ülnek tétlenül, és idén drámaian csökkentik a pályára kilátogató exkluzív vendégek számára fenntartott helyet – a Paddock Klub és a VIP hall terültét. Ugyanis ezeket a jegyeket közvetlenül a FOM-tól lehet megvenni, de ez már évek óta így működik. A pálya szervezőinek tehát csak a jegyeladásokból származik bevétele, ami egyértelműen csökkenti Monza bevételeit.

Világos, hogy a Forma-1-nek az a célja, hogy sarokba szorítsa a szervezőket, hogy belemenjenek a drágább szerződés aláírásába. Ez egy olyan taktika, amit Ecclestone évtizedek óta alkalmaz a pályákkal szemben, amikor a szerződéshosszabbítás jön szóba - állítja az olasz Autosprint.

//

Mi mást mondhatnának, a Pirelli kezében a dolog - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, August 22, 2015

A Forma-1 mindenható uránál szóba sem jöhet, hogy engedjen az árból: „Nem akarom, hogy Monza többet fizessen, mint mások - csak ugyanannyit.” – ismertette álláspontját Mr. E.

Ecclestone köztudottan mesterien keveri a lapokat, és addig megy el, amíg a másik fél be nem adja a derekát. A brit a múltban már versenyeztetett is pályákat egymás ellen, hogy gyengítse a másik fél alkupozícióját (például Donington és Silverstone, Hockenheim és Nürburgring vagy Valencia és Barcelona, stb. esetében). Monza azonban nem pótolható, hiszen Imola esélytelen, Mugello a Ferrari pályája – akik most nem akarnak erre is költeni. Ecclestone tehát nem tehet mást, minthogy nem enged az árból, és valószínűleg a milliárdos ezeket a negatív pletykákat is felhasználja Monza idegesítésére, hogy rájuk kényszerítse az akaratát.

Mr. E persze azzal is tisztában van, hogy a Forma-1 sokkal többet ér a szponzorok és a TV-csatornák szemében, ha a mezőny olyan történelmi pályákra is ellátogat, mint Monza. Az olasz pálya az egyik legrégebbi, és ezzel Ecclestone is tisztában van – Monza az egyetlen pálya, ahol 1950 óta egy év kivételével (1980) mindig rendeztek Forma-1-es Nagydíjat.

És egyébként a szervezők már azt nyilatkozták, hogy megvan a pénz, amit a brit kér tőlük.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton érinthetetlen volt az időmérő előtt! Rosberg második Vettel és Räikkönen előtt! Megkotlott a McLaren Alonso alatt
Következő cikk A Red Bull már szerződést is bontott a Renault-val? Jön a Red Bull-Mercedes?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország