Ecclestone: A TOP 6 pilóta le tudná győzni Lewist és Verstappent azonos feltételekkel

Lewis Hamilton az elmúlt hét év során hat egyéni világbajnoki címet szerzett, idén azonban szokatlan helyzettel találta szemben magát: egy másik alakulat képes huzamosabb ideig felvenni a versenyt a Mercedes konstrukciójával, hiszen Max Verstappen jelenleg 18 ponttal vezeti a tabellát.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1 and wife Fabiana Flosi

Mark Sutton / Motorsport Images

Bernie Ecclestone szerint továbbra sem szabad leírni a hétszeres világbajnok brit rekordert, ugyanakkor az F1 egykori ura azt is hozzátette, hogy szerinte Hamilton már nem teljesít ugyanazon a magas szinten, melyen korábban.

„Nem, nem hiszem, hogy most ott lenne” – kezdte az értékelését Ecclestone a Bild azon kérdésre, hogy vajon Hamilton még mindig a teljesítménye maximumán van-e. „A TOP 6 pilóta le tudja győzni Lewist és Maxet, amennyiben ugyanolyan autóval rendelkeznek.”

„Ez a különbség egy igazi, illetve egy másik bajnok között, hogy meg tudnak birkózni a nehéz helyzetekkel, de semmiképpen sem szabad Lewist leírni. Izgalmas csata lesz közte és Verstappen között.”

Még több F1 hír:

„Egy toppilótának az F1-ben nem csupán a legjobb autóra van szüksége, hanem szerencsére is. Lewisnak ez megvolt sok-sok éven keresztül. Mostanában azonban ez nincs mindig meg az ő, illetve a Mercedes oldalán. De azt is el kell mondanom, hogy a Red Bull remek munkát végez.”

Mint ismert, Lewis Hamilton két évre szóló szerződést kapott a Mercedes alakulatától, így egészen biztosan a száguldó cirkusz tagja marad a 2023-as szezon végéig. Habár a másik autó ülésébe sokan Russell érkezését vizionálják, Ecclestone szerint semmi gond sincs Bottas teljesítményével.

„Nem értem a kritikákat Bottast illetően. Ő egy hűséges csapattárs, hűséges segítője Hamiltonnak az évek során. Csapatként nem szabad ezt elfelejteni” – zárta le a gondolatait Ecclestone, aki ezek alapján megtartaná a finnt a következő évre is.

Alonso: „Megbüntetik őket, és akkor mi van?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyot fordult a világ: Sainz szerint a Williams gyorsabb csomaggal rendelkezik
Következő cikk Gasly reménykedik: Mi vagyunk az elsők a lágyakon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország