Ecclestone: A Ferrari már nem olyan jó választás a versenyzők számára…

A Forma-1 első embere szerint a Ferrari csillaga leáldozóban van, és már nem jelent akkora sikert oda szerződniük a versenyzőknek, mint korábban.

Többek között Sebastian Vettel is egy nap a Ferrari versenyzője szeretne lenni, de úgy tűnik, hogy ez rossz döntés lenne a részéről, mivel az olaszok már egy ideje képtelenek uralkodni a sportban, addig a Red Bull 2010 óta verhetetlen.

Sokan azt állítják, hogy a 26 éves négyszeres világbajnok német pilóta csak az autójának köszönheti a sikereit. Legutóbb Felipe Massa védte meg a pilótát, addig most Ecclestone kelt a német védelmére, miután Vettel nem éppen a legnépszerűbb versenyző a rajongók körében, akik sokszor kifütyülik őt.

„Erre a népszerűségre akkor tett szert, amikor megelőzte Mark Webbert Malajziában. Most néhány ember úgy látja őt, ami valójában nem is. De azt hiszem, hogy semmi rosszat nem tett Markkal.” – mondta az F1 vezérigazgatója az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

„Sebastian még mindig fiatal, és nem fog örökre a Red Bullnál maradni. A probléma az, hogy minden versenyző a Ferrarinál szeretné befejezni a pályafutását, ami nem jó. Azt hiszem, egy olyan csapathoz kell majd szerződnie, mely segít neki abban, hogy több címet szerezzen és ez nem feltétlenül a Ferrari.”

Ecclestone abban is kételkedik, hogy a Red Bull kiszállna az F1-ből a nagy dominanciája miatt.

„Dietrich Mateschitz imádja a versenyzést, és szereti, ha az ő autói nyernek. Azt elmúlt években pedig sokkal sikeresebb volt, mint néhány másik csapat. De ez nem csak erről szól. Vajon találna ennél jobb platformot a hirdetés szempontjából a márkáját illetően?”

A csapatok azonban még mindig túl sokat költenek a Forma-1-ben.

„A csapatok túl sokat költenek. Nézzük csak meg a top-istállókat, akik hatalmas létszámmal dolgoznak. 700, vagy még annál is több alkalmazottjuk van. Senki sem tudja a pontos számokat. És ezek az emberek minden vasárnap két autót tolnak ki a rajtrácsra. Nevetséges.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING