Ecclestone a brazil farmján rekedt, és már eltörölte volna a 2020-as szezont

A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone csak két hetet akart eltölteni a farmján, Brazíliában, azonban március eleje óta a Sao Paulo mellett létesítményben ragadtak, várandós feleségévél, Fabianaval.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1, with his wife Fabiana

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Amikor Ecclestone Brazíliába utazott, még egyáltalán nem volt a járvány gócpontja, március elején hivatalosan csak 13 fertőzött volt az országban. A cikk írásakor már 115 ezer fertőzött, és közel 8000 haláleset kötődik a COVID19-hez a dél-amerikai országban.

„A világ számunkra is megváltozott, de mi, a 30 alkalmazottunkkal még egész jó helyzetben vagyunk. Még akkor is, ha nem látom a soha véget nem érő TV műsorokat a koronáról!” – mondta Ecclestone a Blicknek.

A farmján többek között 680 szarvasmarha, 35 csirke, és 12 ló is él, ezért van mit tenniük minden nap. „Én vagyok a felelős a csirkékért. Minden nap kétszer 20 tojással térek vissza a sétáról.”

Élelmiszerből sem fogynak ki: „Mindent meg tudunk rendelni, amit aztán kiraknak a lezárt kapuk előtt, mi meg érte megyünk autóval. Szerencsére minden alkalmazottam is jól van, elég maszk áll a rendelkezésünkre is.”

Még több F1 hír:

Ecclestone azt is elárulta, hogy felesége, Fabiana (44) hamarosan életet ad a gyermeküknek. „Június vége felé fog megszületni a fiam. Mivel Brazília is le van zárva, ezért már sokat készültünk itt is. De, Svájc lenne a legjobb hely, ahol megszületne, ha addigra tudnánk repülni.”

Saját maga miatt már nem aggódik: „Az én koromban már nem félsz a haláltól. Az ember csak hálás lehet, és minden telefont vár. Fabiana nagy győzelmeket arat Ostáblában is, ami megrövidíti a napokat.”

„A legfontosabb, hogy Fabiana, és a bébi jól legyenek. A fiam születése az életem egyik következő fénypontja lesz.” Eccletone-nak 3 lánya van már az első kettő házasságából. Fabianaval 2012 óta házasok.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Ecclestone személyesen már elhalasztotta volna a 2020-as szezont, de nem kritizálja a Libertyt.

„Hatalmas feladat lesz, amelyet nagyon nehezen tudnak majd véghez vinni ezekben a bizonytalan és nehéz időkben. Ez engem is teljesen kikészített volna. A Libertynek van elég baja így is” – mondta Ecclestone, amikor kritikát kértek tőle a Liberty munkájával kapcsolatban.

„Nagy „kaland” lesz ez pénzügyileg is. Ha tényleg bevétel nélküli szellemversenyeket akarnak csinálni Spielbergben, Silverstone-ban, Budapesten, motorhome-ok, és intenzív tesztelés nélkül az lehetetlen kihívás lenne logisztikailag.”

„Én már eltöröltem volna a szezont, és akkor mindenki fókuszálhatott volna 2021-re. Most így lesz talán 8 versenyünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Renault: „Később beszélni fogunk a Racing Point legalitásáról”
Következő cikk Kvjat nagyon ideges volt a ferraris tesztje előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország