BRÉKING

Ebből is látszik, hogy több pénzre van szüksége a Williamsnek

A brit istálló minden bizonnyal a jövő heti teszten is csak a 2015-ös orrkúpjával fog tesztelni, ami egyértelműen hátrányt jelent.

Sir Frank Williams istállója az elmúlt két évben visszatalált a helyes útra, és immáron ismét top-istállónak lehet nevezni őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyerni is fognak.

A költségvetésük továbbra sem veszi fel a versenyt a legjobbakkal, ami nyilvánvalóan hatással van a fejlesztési folyamatokra is. Többek között ennek is betudható az, hogy a csapat egy 2015-ös orrkúppal kénytelen tesztelni.

A háttérben folyamatosan dolgoznak a 2016-os orron, de nincs pontos dátum azt illetően, hogy mikor kerül fel az autóra a módosítás. A rivális Mercedes például már az első teszten két különböző megoldást is tesztelt, míg a Williams egyet sem.

„Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy mikor vetjük be az új orrot. Azt hiszem, idén kicsit más dolgokat fogunk látni. Természetesen nem csak a 8 napra csökkentett tesztelési időszakra gondolok, miközben az első futam is előrébb jött. Még mielőtt ez megtörtént volna, már megvolt a projekt.” – panaszkodott Pat Symonds, a Williams technikai vezetője a motorsport.com lapnak adott interjújában.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Valószínűleg Hamilton is tudja, hogy Räikkönen tarolni fog! Szinte végig... fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. február 27.

„Nehéz pontosan meghatározni azt, hogy pontosan mikor kezdődik meg egy új F1-es autó körül a projekt, de természetesen ez már a nyár elején beindul. Akkor már meglehetősen komoly részletekkel rendelkezünk a projektet illetően.”

„Sokat kellett lazítanunk a terveken, miután mindent előrébb kellett hoznunk pár héttel. Nem volt könnyű. Eddig 12 napot tesztelhettünk, most pedig csak 8 napunk van erre, és az Ausztrál Nagydíj is közelebb van, mint eddig.”

„Emiatt szerintem Melbourne-ben látni fogunk pár új alkatrészt az autókon, míg a téli tesztek utolsó perceiben kevésbé.”

A Williams továbbra is pozitív, de ők is tudják, a Mercedes ellen szinte lehetetlen lesz harcolniuk, míg a Ferrari is komoly fejtörést okozhat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak a Spanyol Nagydíjon debütál az új időmérő!
Következő cikk A Haas F1 Team a Brawn GP példáját követi a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország