Ricciardo: "Verstappenből hiányzott a felelősségtudat"

Daniel Ricciardo elmondta, hogy a korábbi csapattársa, Max Verstappen eleinte nem értette meg, hogy milyen felelősséggel jár a Red Bullnál versenyezni. A holland pilóta 2016-ban lett Ricciardo márkatársa, és rögtön meg is nyerte az első futamát Spanyolországban.

Ricciardo: "Verstappenből hiányzott a felelősségtudat"

Max Verstappen képességeit sosem lehetett megkérdőjelezni, de amikor a Red Bull Racinghez került, a kezdeti időszakban a megkérdőjelezhető vezetési stílusával és a baleseteivel hívta fel magára a figyelmet, ami miatt nem sokan kedvelték őt a versenytársak közül.

Ricciardo türelmét is próbára tette a holland nemegyszer, és emlékezhetünk arra is, amikor a 2018-as bakui nagydíjon összeütköztek, melynek következtében mindkét pilóta kiesett. Verstappennek is szerepe volt abban, hogy az ausztrál végül elhagyta a csapatot az idény végén, és 2019-re a Renault-hoz igazolt.

Még több F1 hír:

Riccardo pedig bevallotta, hogy szerinte Verstappen „éretlen” volt akkoriban, és hiába voltak bizonyos előnyei a stílusának, hiányzott belőle egyfajta felelősségtudat.

„Szerintem meg kell Maxot dicsérni, és sok minden inkább az életkora miatt volt, melynek megvoltak a saját hátrányai az éretlensége miatt, ugyanakkor előnyére is vált ez a hozzáállás, mert nem érdekelte őt semmi” – mesélte Ricciardo egy podcast keretében.

„Nem érdekelte, hogy idegesíti az embereket vagy hogy valami kockázatos. Ő csak kiment, és olyan keményen nyomta, amennyire csak lehetett. Talán nem fogta fel pontosan a felelősséget, és a szabad akarat vezérelte őt versenyzés közben, amely gyakran működött is nála.”

Persze az ausztrál is megtapasztalta ugyanezt, amikor ő volt az új fiú a Red Bullnál, és ő kavarta fel az állóvizet, amikor 2014-ben Sebastian Vettelt sikerült legyőznie a csapatnál. Akkor a német is elhagyta az energiaitalos istállót, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing, celebrates wit Max Verstappen, Red Bull Racing, after taking Pole Position

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing, celebrates wit Max Verstappen, Red Bull Racing, after taking Pole Position

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Tudtam, hogy mire vagyok képes, csak még nem mutattam meg, de mindenképpen hittem abban, hogy odaérhetek Seb mellé. Ha nem is verem meg, de tényleg azt hittem, hogy közel lehetek hozzá” – magyarázta Ricciardo.

„Nem volt igazán semmilyen elvárás vagy nyomás, csak az nehezedett rám, amit én magamra pakoltam. Szóval ez elég egyszerű volt mentális szempontból, hogy én voltam az a gyerek, aki mosolyog, és akitől semmit sem várnak el.”

„Ekkor tudtam elkezdeni az egész előzéses őrületet, mert meg tudtam lepni az embereket. Csak azt gondolták, hogy ez a srác a Red Bull programjából érkezett, most megkapta a lehetőséget, de a Red Bullnak nem igazán volt más választása, ezért nem kell miatta aggódjunk.”

„Úgy érzem viszont, hogy hamar letettem a névjegyem, és ez fontos volt számomra, mivel ha nem tettem volna, akkor visszamehettünk volna 2012-be, amikor mindenki átment rajtam, ezért változtatni kellett a hírnevemen” – emlékezett vissza saját kezdeti éveire Ricciardo.

Shwartzman hálás, hogy a Ferrari-család tagja lehet.


F1 2020: egészen kiváló lett az AI a játékban?

megosztás
hozzászólás
Ocon meg van győződve arról, hogy csökkentette lemaradását Ricciardóhoz képest
Előző cikk

Ocon meg van győződve arról, hogy csökkentette lemaradását Ricciardóhoz képest

Következő cikk

Leclerc is divatkarriert akar magának?

Leclerc is divatkarriert akar magának?
Hozzászólások betöltése