BRÉKING

Duplázott a Ferrari Barcelonában: Vettel nagy fölénnyel nyerte meg a második napot, brutálisan megbízható lett a McLaren

A négyszeres világbajnok rekorder Sebastian Vettel magasra tette a lécet, amit sikerült is megugrania, miközben első ízben próbálhatta ki éles körülmények között a 2016-os autóján az ultra-lágy gumikat.

Az első tesztnappal ellentétben teljesen száraz körülmények között kezdődhetett meg a téli tesztsorozat második napja, melynek köszönhetően rögtön előkerülhettek a Pirelli slick abroncsai.igaz, a hőmérséklet eleinte a 8°C-ot is alig érte el, tehát nem volt valami meleg.

Közvetlen a zöld jelzés előtt a Honda megerősítette motorsport részlege vezetőjének leváltását, így rögtön ismét volt miről beszélniük a paddockban az újságírónak a McLarent illetően.

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy autókat lássunk a pályán. A zöld jelzést követően először Nico Rosberg hajtott ki a Mercedesszel. A német számára ez volt az első alkalom, hogy éles körülmények között tesztelhette a W07 Hibridet, miután Silverstone-ban csak egy forgatási napon gurulgathatott az autóval és hétfőn Lewis Hamilton tesztelt. A német semmit nem bízott a véletlenre és a közepes keveréken rögtön mért időket kezdett el autózni. 1,5 óra elteltével már 40 megtett körnél járt, miközben a többiek alaphangon fel ennyit mentek. Menet közben pedig azt is megtudhattuk, hogy mennyivel lettek hangosabbak az új Mercedes motorok.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A Renault gyári versenygépére többet kellett várnunk és Jolyon Palmer 45 perccel a zöld jelzés után kezdte meg a munkát, miután a hétfő egy szoftveres probléma miatt "veszett kárba."

VIDEÓN ROSBERG BEÁLLÁSA, ÉS ALONSO KIHAJTÁSA

Jó hír volt, hogy Fernando Alonso szintén korán kigurulhatott a garázsból, miközben hatalmas szezontorokat kapott az MP4-31 az aerodinamikai mérések miatt. Ennél messe szebb látvány nyújtott a kedvese, Lara Alvarez, aki kilátogatott vele a pályára. A csapat ezúttal sem ment rá a tempóra, így nem meglepő, hogy a nap első felében mennyire hátul voltak. Az azonban mindenképpen nagy előrelépés volt a gárda részéről, hogy délelőtt több mint 70 kört tettek le az asztalra.

MICK SCHUMACHER NEM BESZÉLHET AZ ÉDESAPJÁRÓL

F1 - ABU DHABI GRAND PRIX 2015

A Haas F1 Team nem siette a dolgot, és csak 1,5 órával a teszt megkezdését követően gurultak először pályára. Ennek egyetlen oka volt, méghozzá az új első szárny megerősítése, mely beletelt egy kis időbe. Esteban Gutierrez számára ezek voltak az első méterek a téli teszten a Haas volánja mögött. A mexikói hamar felvette a ritmust, és nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy 1 másodpercet verjen Romain Grosjean, a francia csapattársa tegnapi legjobb idejére. Igaz, a francia napja finoman szólva sem volt ideális a letört első elem miatt.

LAMBORGHINI: IRÁNY A FORMA-1?

A Red Bull szokásához híven észrevétlenül végezte a munkáját, de most valamivel flottabbul zajlott a tesztelésük, és az ausztrál egész versenyképes tempót ment az RB12 volánja mögött. Daniel Ricciardo volt az első, aki kipróbálta az extra-lágy abroncsokat, majd jött a Ferrari... Érdekesség, hogy Vettel már a szuper-lággyal is gyorsabb volt a Red Bullnál, és miután átváltott az ultra-lágyra, még inkább csak növelni tudta az előnyét.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

VIDEÓS ÖSSZEHASONLÍTÁS BARCELONÁBÓL: Ferrari Vs. Mercedes Vs. Honda Vs. Renault V6

Az első piros zászlóra egészen 11 óra 39 percig kellett várnunk... Max Verstappen alatt állt meg a Toro Rosso az utolsó lassítónál. A holland azonban még a hivatalos ebédszünet előtt visszatérhetett a pályára, tehát nem volt nagy gond az STR-rel. Jó hír, hogy a következő héten bemutatkozik az igazi új Toro Rosso, amivel a csapat már sokkal intenzívebb munkát végezhet.

A Mercedes a nap első felét a harmadik helyen fejezte be, de a németek mindezt úgy abszolválták, hogy a szuper-lágy és a még gyorsabb ultra-lágy abroncsokkal sem futottak gyors kört.

Végeredmény a nap első felében - Barcelona - 2. tesztnap

1.S. Vettel46 körFerrari1.22.810
2.D. Ricciardo58 körRed Bull1.23.525
3.N. Rosberg81 körMercedes1.24.867
4.S. Perez48 körForce India1.25.692
5.M. Ericsson49 körSauber1.25.734
6.V. Bottas55 körWilliams1.25.872
7.P. Wehrlein36 körManor1.25.925
8.J. Palmer41 körRenault1.26.189
9.E. Gutierrez32 körHaas1.26.931
10.F. Alonso71 körMcLaren1.27.198
11.M. Verstappen59 körToro Rosso1.27.346

Délután relatíve hamar visszatértek a pályára a pilóták, miközben az időjárás is kegyes volt velük, így maradtak a száraz körülmények. Miközben Vettel és Ricciardo "kéz a kézben" kezdett el tesztelni a pályán konstans és nagyon hasonló tempóban, ismét előkerült a piros zászló, hiszen a gyári Renault megadta magát a 2-es és a 3-as kanyar között, nem sokkal 14 óra 30 perc után. Jolyon Palmer a nap első felében 41 kört tett meg, ami nem túl sok, és sokáig nem jutott az újabb kihajtását követően, és ez az út végét is jelentette számukra. A csapatnál még mindig sok a kisebb-nagyobb probléma, melynek köszönhetően nem tudnak folyamatosan tesztelni, ami pedig komoly hátrány, tekintve, hogy már csak 6 tesztnapjuk van arra, hogy felkészüljenek az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

Alonso valószínűleg "elsírta" magát örömében, hiszen egy nap alatt gyakorlatilag többet és hasznosabban tesztelt, mint tavaly összesen. Zongorázni lehet egyelőre a különbséget a 2015-ös és az idei Honda motor megbízhatóságát illetően, ugyanakkor tudjuk, még sok van hátra az első futamig. Bár ez relatív, de a legnagyobb pozitívum az, hogy az MP4-31 megbízható és ez mindennek az alapja egy technikai sportban.

MÉG A MCLARENT SEM TÁJÉKOZTATTÁK IDŐ ELŐTT

A nap végén Vettel maradt a leggyorsabb versenyző Ricciardo előtt. Ők voltak az egyetlenek, akik az extra-lágy gumikkal gyors kört autóztak, így nem csoda, hogy kibérelték maguknak az „első sort”. Az azonban kirajzolódni látszik, hogy a Ferrari alapjaiban erősebb, mint a Red Bull, köszönhetően a sokkal jobb erőforrásnak. Pár perccel a leintés előtt Seb leparkolt a 3-as kanyarban, ami miatt ismét elő kellett venni a piros zászlót, így már senki sem tudott javítani.

Sergio Pérez ugyancsak nem zárt rossz napot a Force Indiával és úgy lett harmadik, minimális különbséggel lemaradván a Red Bull mögött, hogy a legjobb idejét szuper-lágy gumival teljesítette, ami 7-9 tizeddel lassabb, mint az extra-lágy keverék.

A sor Rosberggel folytatódott tovább, aki negyedik lett. A Mercedesnél kerülték a szuper-és az extra-lágy használatát, így egyelőre a sötétben tapogatózunk a tempójukat illetően, de sok matek nem kell hozzá, hogy tudjuk, nagyon gyorsak lehetnek… A megbízhatóságuk már most megvan, mert a W07 Hibrid úgy ment ezen a két napon, mintha már legalább egy fél szezon lenne a gépben.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A Mercedes mögött közvetlen a Sauber zárt, mely a tegnapi naphoz hasonlóan inkább a gumiteszteléssel és a beállítások módosításával volt elfoglalva, lévén, hogy ezen a héten csak a 2015-ös autójukkal tudnak tesztelni.

A Haas F1 Team egy nehéz első napot követően megkezdte a felzárkózást és délután már itt-ott villogott is. Gutierrez a 6. legjobb időt autózta a Pirelli lágy abroncsain, de érezhetően sokkal több volt ennél az autóban.

A Williams megint csak lemondott a tempóról és inkább a kilométereket gyűjtötte, méghozzá igencsak aktívan. Bottas tegnap elégedetlen volt a megtett kilométerszámmal, de ma enyhén szólva sem mondhat hasonlót ezek után, ami már önmagában nagy siker a briteknél.

MA ESTE 19 ÓRÁTÓL ÉLŐ F1-ES MŰSOR! A RÉSZLETEKÉRT KATT IDE!

Végeredmény - Barcelona - 2. tesztnap

1.Vettel126 körFerrariultra-lágy1.22.810
2.Ricciardo112 körRed Bullultra-lágy1.23.525
3.Perez101 körForce India szuper-lágy1.23.650
4.Rosberg172 körMercedes közepes1.24.867
5.Ericsson108 körSauber lágy1.25.237
6.Gutierrez79 körHaas lágy1.25.524
7.Bottas134 körWilliams lágy1.25.648
8.Wehrlein71 körManor lágy1.25.925
9.Alonso119 körMcLaren lágy1.26.082
10.Palmer42 körRenault lágy1.26.189
11.Verstappen121 körToro Rosso közepes1.26.539

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A HARMADIK TESZTNAPRÓL

[live_event id="359"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari Ausztráliára időzíti a nagy durranást: a fejlesztett 2016-os erőforrást!
Következő cikk A 2017-es autóról csak egy hónap múlva döntenek, de a McLaren ötlete lehet a befutó!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország