Dupla pontok a Forma-1-ben? Kicsit vicces

megosztás
hozzászólás
Dupla pontok a Forma-1-ben? Kicsit vicces
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. márc. 11. 21:10

Ezúttal Jenson Button fogalmazott meg némi kritikát a dupla pontok kapcsán, melyek nem sok szimpátiát váltottak ki a Forma-1-ben.

A dupla pontok érvényben maradtak, sőt, nemrég arról szavaztak a csapatok, hogy ne csak Abu Dhabiban, hanem az utolsó három versenyen duplázzák meg a világbajnoki egységeket.

Bernie Ecclestone ezen ötletét leszavazták, de az érvényben maradt, hogy a versenyzők az utolsó futamon dupla annyi pontot fognak kapni, mely igencsak drámai végjátékot ígérhet. Vannak, akik támogatják az ötletet, míg vannak, akik egyenesen undorodnak a dologtól. Talán nem kell megsúgnunk, hogy mely tábor a nagyobb és az erősebb…

Legutóbb 2009 Forma-1 bajnoka mondta el erről a véleményét a Daily Mail hasábjain.

„Mindez vicces számunkra, hogy egy versenyen több pontot szerezhetünk, mint a többi futamon…”

„Ha pedig már ez a helyzet, akkor olyan versenyért kapjunk dupla pontokat, mint például Monaco, miután ez a legnehezebb verseny a naptárban. Abu Dhabi azonban nem tartozik ezen versenyek közé. Szóval ez kissé igazságtalan a többi pályával szemben.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is valami hasonlót fogalmazott meg.

„Szerettem volna, ha a dupla pontok Silverstone-ban valósulnak meg.”

Vettel pedig csak abszurdumként jellemezte az új szabályt.

Következő Forma-1 cikk
Rosberg: Egy nap világbajnok akarok lenni

Előző cikk

Rosberg: Egy nap világbajnok akarok lenni

Következő cikk

Nagyon más utat jár a Mercedes: érdekes helyen az MGU-H, az egyik elektromos motor

Nagyon más utat jár a Mercedes: érdekes helyen az MGU-H, az egyik elektromos motor

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING