DTM: Zanardi a BMW volánja mögé ül

A BMW hivatalosan is megerősítette, hogy Alex Zanardi, a korábbi királykategóriás versenyző a következő héten egy Német Túraautó Bajnokságban (DTM) szereplő autót fog tesztelni Németországban.A teszt csütörtökön, Hockenheimben kerül megrendezésre.

Fotó: dtm.com
Az F1-live.hu már hetekkel ezelőtt beszámolhatott a lehetőségről, miszerint a paralimpiai aranyérmes, aki legutóbb 1999-ben, a Williams színeiben állt rajthoz az F1-ben, a neves német bajnokságban tesztelhet a BMW-vel.

Zanardi és a BMW kapcsolata nem mondható új keletűnek, hiszen  a 46 esztendős versenyző 2005 és 2009 között a BMW 320i autóját kormányozta a WTCC sorozatban.

Az olasz legenda elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az, hogy a BMW M3 DTM autójának a volánja mögé ülhet Hockenheimben.

Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója elmondta, el kell végezniük néhány módosítást az autójukon Zanardi tesztje miatt, és ez a gép jóval komplettebb, mint, amivel a WTCC-ben versenyzett.

„A mérnökeink azonban boldogan fogadták el ezt a kihívást.”

Zanardi még 2001 szeptemberében, a CART bajnokságban vesztette el mindkét lábát egy balesetben.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING