Drive to Survive-producer: A szerencsén is sok múlik...

Hatalmas népszerűségnek örvend a Netflixen futó Drive to Survive sorozat, amelyben a Forma-1 kulisszái mögé kaphatnak betekintést a rajongók. A legújabb évad márciusban került képernyőkre, most pedig a televíziós sorozat egyik szakembere osztott meg információkat a forgatással kapcsolatban.

F1 logo

A Netflix nagyot húzott azzal, amikor évekkel ezelőtt belefogott a saját gyártású, Forma-1-re szakosodott dokumentumfilm-sorozatába, hiszen a Drive to Survive adásait világszerte óriási figyelem övezi. James Gay-Rees, a DtS elkészítésével foglalkozó csapat egyik tagja elárult néhány titkot az előkészületekről.

„A sorozatok elkészítése a szerencséről is szól. Ott voltunk Hockenheimben a Mercedesszel 2019-ben, és az elmúlt 5 évet tekintve a legrosszabb hétvégéjüket teljesítették. Sosem lehet előre tudni, hogy szerencsés leszel-e a forgatás során.”

Még több F1 hír:

„Bahreinben minden egész jól ment. A Red Bullal és a McLarennel voltunk, és mind a kettejüknek erős hétvégéje volt” – tette hozzá Gay-Rees, aki bízik benne, hogy az új évadban nagy harcot örökíthetnek meg az élen futó autók között.

„Mindenki reménykedik benne, hogy hatalmas csata lesz a Red Bull és a Mercedes között. A McLaren és a Ferrari szintén harcban lesz, ők a 3. helyért küzdenek. Úgy néz ki, hogy ez egy remek idény lesz. Megpróbálunk minden egyes szezont jobbá és jobbá tenni.”

Az biztos, hogy ha a szezon első futamát vesszük alapul, akkor minden adott lesz arra, hogy egy izgalmas újabb évadot láthassunk a DtS 4. szériájában, amely várhatóan valamikor a következő év elején kerül képernyőre.

Az Alpine máris újításokkal érkezik...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger megnevezte a legjobb versenyét – Senna végig a nyakában lihegett
Következő cikk Ma 18 éve, hogy Alonso a kórházban ünnepelte dobogóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország