BRÉKING

Drámai befutó Oroszországban: Raikkönen az utolsó körben kiütötte Bottast! Hamilton nyert Vettel és Pérez előtt! Grosjean durvát

Lewis Hamilton egy újabb unalmas győzelmet aratott, de ez az Orosz Nagydíj messze jobb volt, mint a tavalyi, miközben sok csatát láthattunk Szocsiban! Kimi Räikkönen a végén amatőr hibát vétett, amiért büntetést fog kapni.

Részletek és végeredmény hamarosan...

A start nem volt túl sima, hiszen Nicolas Hülkenberg (Force India) és Marcus Ericsson (Sauber) rögtön egymásra talált. A Force India német pilótája megpördült, majd a Sauber svéd versenyzője eltalálta őt.

A baleset másik elszenvedője Max Verstappen volt, aki azonban nem úszta meg defekt nélkül. A Toro Rosso holland versenyzőjének szerencséjére a biztonsági autó bejött a pályára, így nem került körhátrányba.

Lewis Hamilton ugyan jól kapta el a rajtot, és egy pillanatra még Nico Rosberg előtt is volt, az első kanyarban a német fordulhatott el elsőként. Kimi Räikkönen ekkor már harmadik volt a Ferrarival, de a finn a biztonsági autós fázis után elvesztette a pozícióját és Valtteri Bottas vissza is vette tőle a Williamsszel.

Még a 10. körben sem jártunk, amikor Rosberg a gázpedál problémái miatt feladni kényszerült a futamot, amivel gyakorlatilag végérvényesen is elszálltak az utolsó reményei, vagy lehetőségei arra, hogy megakadályozza Hamilton bajnoki címvédését. Nico természetesen nagyon csalódottan nyilatkozott, mivel őszintén hitt abban, hogy megnyerheti a versenyt.

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a biztonsági autó és Bernd Mäylender újra pályára guruljon. Romain Grosjean óriásit bukott a Lotusszal, de szerencsére a franciának nem esett baja. A videós felvételek és a lassítás különösen megmutatták azt, hogy mekkora balesetről is volt szó. A tapasztalt versenyző első gondolata az volt, hogy fájni fog neki az ütközés.

Az idei orosz verseny az elsővel ellentétben sok csatát hozott, amik valóban élvezetesek és látványosak voltak. Gondoljunk csak a két finnre, akik a Ferrarival és a Williamsszel centikre voltak egymástól.

A verseny egyik legjobbja a tegnapi balesetét követően az utolsó helyről rajtolt Carlos Sainz Jr. volt, aki a Toro Rossóval a pontszerzők között zárhatott volna, ha a fékekkel nem akad gondja a 47. körben, röviddel a futam leintése előtt. Szerencsére ezúttal csak egy kisebb balesetet szenvedett, amiben a hátsó szárnya tört össze. Ráadásul ugyanabban a kanyarban, a 13-asban.

Daniel Ricciardo nem tartozott a boldog pilóták közé, aki pedig a 49. körben volt kénytelen kiállni egy technikai gond miatt, méghozzá egészen jó helyről.

Az igazi dráma a végén következett, amikor is Räikkönen egy amatőr hibát követően kiütötte Bottast a harmadik helyről, aminek az előtte közvetlen az utolsó körben megelőzött Pérez örült a legjobban a Force Indiával. A finn világbajnok hiába lett 5., valószínűleg elveszik tőle a helyezést, és még rajtbüntetésre is számíthat a következő futamot illetően.

A pontszerzők között végzett még Massa, Kvyat, Nasr, Maldonado, Button és Alonso. Ez azt jelenti, hogy a McLaren-Honda mindkét autója pontszerző lett!

Végeredmény - futam

20100

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A MÁSODIK SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="335"]

Pálya

Szocsi

Verseny dátuma: 2015. október 11.

Pálya neve: SOCHI AUTODROM

Első nagydíj: 2014

Körök száma: 53

Pálya hossza: 5.848

Versenytáv: 309.745

Körrekord: Valtteri Bottas - 1:40.896 (2014)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 09:00 - 10:30

Második szabadedzés: 13:00 - 14:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 13:00

Gumik

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Közepes, lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz Jr: „Hihetetlen, hogy mennyire biztonságosak ezek az F1-es autók”
Következő cikk A Ferrari szerint versenybaleset volt, amikor Raikkönen belerohant Bottasba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország