BRÉKING

Dráma Monacóban! Rosberg nyert Vettel és Hamilton előtt! Pontszerző McLaren!

Lewis Hamilton könnyedén rajt-cél győzelmet szerezhetett volna Monacóban, de Max Verstappen balesete mindent megváltoztatott a végén, így Nico Rosberg lett a befutó, aki zsinórban harmadszorra nyert Monacóban. Sebastian Vettel második lett a Ferrarival, addig a bajnoki éllovas és címvédő nagyon dühös lehet a történtek miatt, hiszen a Mercedes valószínűleg eltaktikázta számára a végjátékot.

A Toro Rosso holland versenyzője nagyszerűen versenyzett, majd Romain Grosjean mögött bajba került. A videóból is jól látszik, hogy a Lotus versenyzője középen fékezett, és talán túlságosan is korán, miközben Verstappen szorosan mögötte autózott. A versenybíróság vizsgálja az esetet, mely nagyon hasonlít arra, mint amit évekkel ezelőtt csinált Fernando Alonso David Coulthard-dal.

A negyedik helyre Daniil Kvyat ért be a Red Bullal, míg az ausztrál csapattársa ötödik lett a másik RB11-es versenygéppel. Kimi Räikkönen nem tudott előrelépni, és maradt a hatodik.

Fernando Alonso a sebességváltó problémája miatt pontszerző helyről esett ki, addig Jenson Buttonnak sikerült a TOP-10-ben végeznie. A pontszerzők között zárt még Sergio Pérez (7.), Felipe Nasr (9.), Carlos Sainz Jr. (10.).

Végeredmény

rrs0

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A FUTAMRÓL

[live_event id="290"]

Pálya

Monaco

Verseny dátuma: 2015. május 24.

Pálya neve: CIRCUIT DE MONACO

Első nagydíj: 1950

Körök száma: 78

Pálya hossza: 3.337 km

Versenytáv: 260.286 km

Körrekord: Kimi Räikkönen: 1:18.479

Időrend (magyar idő szerint)

Csütörtök

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Lágy, szuper-lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone nem tudna olyan lenni, mint Hamilton
Következő cikk Ricciardo kiütötte Raikkönent, mégsem kapott büntetést: Videón az eset

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország