BRÉKING

DRÁMA MALAJZIÁBAN: Ricciardo nyert Verstappen előtt, Hamilton kiesett, Rosberg a mezőny végéről lett harmadik

Egy egészen elképesztő drámai Maláj Nagydíjat láthattunk, amit végül a két Red Bull nyert meg, miközben Lewis Hamilton nem sokkal a leintés előtt motorhiba miatt kiesett, addig Nico Rosberg úgy lett harmadik, hogy Sebastian Vettel miatt a rajtot követően visszaesett a mezőny végére, és 10 másodperces büntetést kapott.

A mezőny péntekhez és szombathoz hasonlóan teljesen száraz körülmények között vághatott neki a futamnak, magas hőmérséklet mellett. Ez azonban igencsak nagy gumikopást vetített előre, mely alapján bízhattunk abban, hogy az eltérő taktikákkal láthatunk majd pár érdekes szituációt és előzést. Már a rajt előtt szemtanúi lehettünk egy kisebb drámának, hiszen Massa a rajtrácson ragadt a 10. helyen a felvezető kör előtt, miután problémái akadtak a gázpedállal. A brazilt betolták a bokszba, majd nem sokkal később a mezőny után eredhetett, de a 10. pozícióját már nem foglalhatta vissza. Ez igen kínosan érintette a Williamst a Force India elleni csata miatt a konstruktőri bajnokságban.

A start nem volt túl sima, miután Vettel azonnal kiesett a versenyből. A négyszeres világbajnok bal első felfüggesztése tört el az incidenst követően.

VETTEL BELSŐ KAMERÁS FELVÉTELE AZ ESETRŐL

A Ferrari versenyzője Rosberggel ért össze. A Mercedes német pilótája ugyan versenyben maradt, de visszaesett a mezőny végére, ezzel hatalmas sanszost adván Hamiltonnak. Ekkor rövid időre virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben. Verstappen nagyon csúnyán elküldte a fenébe Vettelt, amiért majdnem őt is kiütötte.

VETTEL NYILATKOZATA

A 7. körben Alonso már a 9. helyen állt, noha a 22. pozícióból kellett nekivágnia a küzdelmeknek a 45 helyes rajtbüntetésének köszönhetően. Button 6. helye szintén erős volt. A TOP-10 sorrendje a 8. kör előtt: Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Räikkönen, Pérez, Button, Hülkenberg, Bottas, Alonso, Grosjean. A 9. körben a Haas francia versenyzője a fék hibája miatt kiesett, pontszerző helyről. Kihasználván az újabb virtuális biztonsági autós fázist, a 10. körben sokan kiálltak kerékcserére.

A 13. körben Rosberg már a pontszerzők között volt. A német nagyon hamar megkezdte a felzárkózást, hogy a lehető legkevesebb pontot veszítse a csapattársával és a riválisával szemben. A 18. körben Magnussen is feladta a küzdelmet, technikai gondok miatt. A 21. körben Hamilton és Räikkönen egyszerre állt ki a bokszba a friss gumikért. Ekkor Ricciardo vezette a versenyt Verstappen előtt. Egy körrel később Ricciardo is leváltotta a lágy gumikat, megkapván a kemény keveréket.

A 28. körben Verstappen állt ki a kemény gumikért. Ez egy igencsak eltölt kiállás volt a lágy gumikon a hollanddal, aki az élről állt ki. A 32. körben Rosberg is abszolválta a következő kiállását, friss kemény keverékre váltván. Egy körrel később Räikkönen is ugyanezt a váltást hajtotta végre. A finn a 4. helyre jött vissza Rosberg elé.

A 38. körben Rosberg megelőzte 2007 Forma-1 bajnokát, egy nagyon agresszív manővert követően. A német és a finn össze is ért egymással. A Mercedes pilótája ezzel a 4. helyre jött fel. Az FIA az összeérés miatt vizsgálatot indított.

Versenyzési gaming élmény otthonra, magas szinten: Playseat, a gamerek egyik nagy álma!

F1 - WINTER TESTS BARCELONA 2 - 2016

A 39. körben jött az újabb tűzijáték, Ricciardo és Verstappen között. Szó szerint kerék a kerék ellen támadták egymást. A 41. körben pedig jött az IGAZI DRÁMA, hiszen HAMILTON MOTORHIBA MIATT KIESET. Ezzel óriási lehetőséghez jutottak a Red Bullok, Spanyolország és Monaco után ismét. Gutierrez szintén kiesett. A Haas autójának első kereke vált le, rendkívül veszélyes módon.

A 43. körben jött az újabb DRÁMA. Rosberg 10 másodperces büntetést kapott a Räikkönen elleni manőver miatt. Ezzel akkor a finn volt a harmadik.

A Red Bullok végül behúzták a győzelmet, Ricciardo-Verstappen sorrendben. A holland a gyengébb gumikon nem tudott túl közel kerülni a csapattársához, így be kellett érnie egy második hellyel. Az ausztrál ezzel visszakapott valamit a sorstól az "elvett" monacói győzelem után. Rosberg úgy lett harmadik, hogy Vettel miatt a rajtot követően visszaesett a mezőny végére, és 10 másodperces büntetést kapott.

A negyedik helyen Räikkönen ért célba Bottas és Pérez előtt, míg Alonso az utolsó kockáról indulván 7. lett, addig Button a másik McLarennel, lényegesen előrébb startolván csak 9.  A TOP-10-ben végzett még Hülkenberg és Palmer a Renault-val, ami egy nagyon fontos pontszerzés volt a brit újonc számára.

Ez volt Ricciardo pályafutása 4. győzelme. Érdekesség, hogy a Mercedes megint nem tudja beérni a McLaren rekordját, amit 1988-ban állított fel a wokingi gárda a 11 sorozatbeli győzelmével. Tavaly ugyanebben a helyzetben szakadt meg a sorozatuk, 10 sikernél.

A GP-LIVE.HU HIVATALOS YOUTUBE CSATORNÁJÁRA EZEN A LINKEN TUDSZ FELIRATKOZNI: F1-ES ADÁSOK, EXTRA TARTALMAK...

Végeredmény

101001

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A VERSENYRŐL

[live_event id="451"]

Pálya

SEPANG INTERNATIONAL CIRCUIT

Verseny dátuma: 2016. szeptember 30.

Pálya neve: SEPANG INTERNATIONAL CIRCUIT

Első nagydíj: 1999

Körök száma: 56

Pálya hossza: 5.543 km

Versenytáv: 310.408 km

Körrekord: 1:34.223 (Juan Pablo Montoya) (2004)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 04:00 - 05:30

Második szabadedzés: 08:00 - 09:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 08:00 - 09:00

Időmérő: 11:00 - 12:00

Vasárnap

Verseny: 09:00

Gumik

2016: Kemény, közepes, lágy

2015: Kemény, közepes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 39 éve, hogy Niki Lauda kétszeres világbajnok lett a Forma-1-ben
Következő cikk A Hamiltonnal együttérző Lauda: "Vettel Verstappen-típusú rajtot vett. Értelmetlen egy négyszeres bajnoktól..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország