BRÉKING

Drága mulatság a siker az F1-ben: a Mercedes AMG 4 millió eurót fizet a nevezésért 2015-ben

Minél sikeresebb vagy, annál többe kerül a nevezés a következő szezonra, igaz, a sok pont nagyobb bevételt is eredményez. Címvédőként a Mercedes AMG-nek kell a legtöbbet csengetnie az idei nevezésért.

A csapatoknak többféle kiadással kell számolni: alapból van egy költségvetés, ami a legnagyobbak esetében 200 millió eurótól indul, majd ott van a nevezési díj is, ami az előző évben elért eredményektől függ, plusz van egy alapköltség is az FIA felé. 2014-ben ez 430 ezer euró volt, idén már 437 ezer, írja az Auto Motor und Sport. Ehhez jön még a szerzett pontok után fizetendő hozzájárulás, ami 4300 euróról 4370 euróra növekedett 2014-ben. Ez elsőre nem tűnhet soknak, de a szezon alatt szépen összegyűlik, és ne feledjük, Abu Dhabiban dupla pontokat osztottak - érthető, hogy az FIA miért örült a rendszernek.

A Mercedes AMG-nek mint regnáló bajnoknak még többet kell fizetnie a pontok után: 5244 euróval kell számolni, ami 6194 dollár. Tavaly 100 dollárral kevesebbet kellett befizetni a kasszába bajnokként. A csapat 701 pontot gyűjtött össze, ami azt jelenti, 4 858 122 dollárt kell elutalni. Euróban kifejezve 4 113 550 euró, köszönhetően a dollár rossz árfolyamának is tavaly év közben.

A bevételi oldalon azért van némi ellentételezés. Egy évvel korábban 74 millió eurót kaptak a második helyért, a címért már 102 milliót. A Red Bullnak 2.6 millió dollárt kell befizetnie a második hely után, hogy megkapják az idei licencet.

//

Post by www.f1-live.hu.

A legkevesebbet a Sauber csengeti, hiszen nem szereztek pontot 2014-ben: 516 128 dollár a költség. A Caterham és a Marussia nem nevez, ezzel körülbelül egymillió dollár hiányzik a kasszából. Összességében 15.7 millió dollár folyik be az FIA-hez.

Igaz, idén már nincsenek dupla pontok, de egy futammal több van a naptárban, jövőre pedig érkezik egy 10. csapat a Haas személyében, tehát nem kell tartani az FIA csődjétől.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elmaradhat idén a Német Nagydíj a Forma-1-ben
Következő cikk Giancarlo Fisichella: 14 év és 7 csapat a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország