Doohant az F2-ben is motiválja a Forma-1-es lehetőség
Az Alpine továbbra is nagy pilótavadászatot folytat, hogy megtalálja Fernando Alonso helyettesét 2023-ra és a jelöltek között szerepel a Forma-2-ben versenyző Jack Doohan is. A pilóta szerint ez extra motivációt jelent számára.

Miután Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy a 2022-es idény végén elhagyja a száguldó cirkuszt, az Aston Martin nem tétlenkedett sokáig és szinte azonnal felvette a kapcsolatot Fernando Alonsóval, majd meg is egyezett a kétszeres világbajnokkal a közös folytatásról.
Az Alpine elsősorban Oscar Piastrit szerette volna a spanyol helyére ültetni, azonban két szék közül a földre pottyantak, amikor az ausztrál versenyző annak ellenére aláírt a McLarenhez, hogy a franciák tartalék- és tesztipilótájaként dolgozott ebben az idényben.
Laurent Rossi, vezérigazgató elmondta, most az a legfontosabb a csapat számára, hogy olyan versenyzőt szerezzenek Esteban Ocon mellé, aki az első pillanattól kezdve a pontszerző helyekért harcolhat és nem kell idő neki ahhoz, hogy felépítse magát.
Nos, ezeknek a kritériumoknak nem biztos, hogy megfelel a Forma-2-ben versenyző Jack Doohan, ennek ellenére rajta van a radarjukon, mert jelenleg remekül teljesít a saját szériájában.
Az F2-es bajnokságból mindössze egy forduló maradt hátra, de Doohan Monzában elmondta, az, hogy felvette vele a kapcsolatot az Alpine, extra motivációt jelent számára a szezonzáró előtt és egyáltalán nem helyez rá plusz nyomást.
„Nem minta nem dolgoztam volna eddig is keményen, de ez most extra motivációt jelent számomra, mert tudom, meg kell mutatnom az érettségemet, és be kell bizonyítanom, kellőképpen higgadt vagyok erre a feladatra“ - fogalmazott az ausztrál.
A fiatal pilóta májusban Katarban ülhetett először Forma-1-es autóba, amikor az Alpine 2021-es specifikációjú A521-et próbálhatta ki, csütörtökön pedig ismét csatlakozik a csapathoz egy tesztre Antonio Giovinazzi és Nyck de Vries mellett.
Doohan ezzel együtt arra koncentrál leginkább, hogy a lehető legjobb eredményt érje el az abu dhabi szezonzárón, bár Felipe Drugovich már bebiztosította bajnoki címét.
„Sok minden történik, szóval megpróbálok nem túlságosan belekeveredni a tárgyalásokba, próbálok arra koncentrálni, amit irányítani tudok, ez pedig az autóm és a saját csapatom. Ezen kívül semmi miatt nem aggódom. Megpróbálok jó eredményeket elérni és megmutatni, mire vagyunk képesek“ - mondta a pilóta.
Surer: Alonso érkezésével fejek hullhatnak az Aston Martinnál
Az összes F1-es rekord, melyet Verstappen még idén megdönthet
Norris nemsokára egy új, kevésbé vágyott rekord tulajdonosa lehet
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.