Döntött az „új identitásáról” az AlphaTauri!

Az AlphaTauri vezérigazgatója, Peter Bayer elmondta, hogy a csapata döntött arról, milyen lesz az identitásuk, azaz eldőlt, hogy melyik márka lesz a névadó szponzoruk.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT04

Jövőre már nem AlphaTauri néven fog indulni a Red Bull testvércsapata, arról viszont egyelőre nem történt hivatalos bejelentés, hogy milyen néven szerepel majd a 2024-es rajtrácson az olasz istálló.

A várakozások szerint két ruházati óriás, a Hugo Boss és az Adidas esélyes a névadó szponzori címre, és vélhetően a következő hetekben-hónapokban be is fogják jelenteni, hogy ki mellett döntöttek.

Még több hír:

A csapat vezérigazgatója, Peter Bayer ugyanis elmondta, hogy a döntés már megszületett arról a részvényesek között, milyen „identitással” folytatják:

„A tárgyalások jól haladnak. Sajnos azt még nem árulhatom el, hogy mi lesz a csapat neve. Viszont a részvényesek döntöttek a csapat identitásáról, és egy kicsit közelebb fogunk kerülni a Red Bull-családhoz.”

„Izgalmas dolog látni egy Forma-1-es csapat születését, ez egy egyedi élmény, és nagyon boldog vagyok, amiért a részese lehetek” – mondta Bayer a GPFans szerint.

Eközben Lawrence Stroll arról beszélt, hogy a fia az első, és kiderült, melyik alkatrészt cseréli ki a Ferrari Sainz autójában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lawrence Stroll: Biztosíthatok mindenkit, hogy a fiam az első
Következő cikk A korábbi F1-es csapattulajdonos bátor tippje az Andrettivel kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország