Döntött az FIA Bottas és Russell balesetének ügyében!

A versenybíróság határozott Valtteri Bottas és George Russell óriási, a verseny félbeszakítását eredményező ütközésével kapcsolatban. Az FIA illetékesei úgy látták, versenybaleset történt, és egyiküket sem büntették.

Döntött az FIA Bottas és Russell balesetének ügyében!

A versenybírák úgy döntöttek, nem volt egyértelmű hibás Valtteri Bottas és George Russell imolai balesetében. A stewardok a telemetriai adatok és a belső kamerás felvételek tanulmányozása után határoztak így.

A döntés indoklásában az illetékesek leírták, hogy Bottas Mercedese egyenesen haladt az ütközés előtt, és fenntartotta a minimum egy autónyi helyet a jobb oldalon. 

Még több F1 hír:

George Russell Williamse a DRS-nek köszönhetően jókora tempóelőnnyel rendelkezett, ám miközben jobbról próbálkozott előzéssel, a célegyenes íve miatt jóval kevesebb helye maradt a manőver végrehajtására.

Russell a felszáradó pályán egy nedves foltra hajtott, ami a nyitott DRS-sel együtt az autó instabillá válását eredményezte, így Bottas autójának csapódott.

A versenybíróság mindent egybevéve versenybalesetnek minősítette az esetet. Amennyiben szeretnének, az érintettek fellebbezhetnek a döntés ellen.

Russell minden bizonnyal nem ért egyet a bírák döntésével...

megosztás
hozzászólás
Leclerc: Szenvedtünk az egyenesekben, ennek megfizettük az árát…

Előző cikk

Leclerc: Szenvedtünk az egyenesekben, ennek megfizettük az árát…

Következő cikk

Binotto: Leclerc menet közben jött rá, hogy guruló rajt lesz…

Binotto: Leclerc menet közben jött rá, hogy guruló rajt lesz…
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők George Russell , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes , Williams
Szerző Dobozy Dávid