Domenicali: Nem Hamilton az egyetlen ellenfelünk!

Stefano Domenicali, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton mellett több versenyző is esélyes lehet arra, hogy befogja őket az egyéni kiírásban.Domenicali bízik abban, hogy Monzában versenyképesek lesznek.

Fotó: Scuderia Ferrari
Fernando Alonso a vasárnapi kiesése után is vezeti a világbajnokságot, de az előnye már közel sem akkora, mint a belga hétvégét megelőzően. 2005 és 2006 világbajnoka 164 pontot birtokol az élen, addig Sebastian Vettel, a Red Bull címvédője már 140 egységnél jár a 132 pontos Mark Webber és a 131 pontos Kimi Räikkönen előtt.

Alonso a kiesését követően úgy nyilatkozott, hogy összességében nem járt olyan rosszul a pontokat illetően, miután szerinte a szintén a versenytől búcsúzó Lewis Hamilton a legnagyobb riválisa.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke: „Nyilvánvaló, hogy Lewis Hamilton egy erős kihívó, de úgy gondolom, hogy a bajnokság szempontjából több esélyes versenyzőről beszélhetünk. Sebastian Vettel és Mark Webber is közelebb került hozzánk, addig Kimi Räikkönen szintén fontos pontokat gyűjtött. Számunkra az a legfontosabb, hogy Fernando jól van, és képes rajthoz állni Monzában. Ez egy nagyon izgalmas bajnokság, mely a folytatásban csak izgalmasabb lesz.”

A Ferrari bizakodhat, hiszen az új hátsó szárnnyal és beállítással az F2012 nagyon versenyképesnek tűnt az egyenes részeken Belgiumban, mely korábban a csapat gyenge pontját jelentette.

„Az autónk szombaton és vasárnap is gyors tudott lenni az egyenes részeken, mely kulcsfontosságú lesz Monzában. Mindannyian egy versenyképes hétvégében bízunk, mely a legfontosabb lesz számunkra a bajnokságban. Ez a mi hazai versenyünk, és természetesen mindkét autónkkal szeretnénk felállni a dobogóra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING