BRÉKING

Domenicali szerint ma sokan rejtegették, mi van a tarsolyukban: a Ferrari jó alapokkal bír

Stefano Domenicali óva inti az összes ellenfelet és elemzőt, mivel az időmérős körök könnyen megtévesztik az embereket. A Ferrari első embere visszafogott, de magabiztos kezdésről beszélt.

A Ferrari megbízhatóan kezdett Melbourne-ben, leszámítva, hogy Räikkönen alatt megadta magát a gép egy rajtgyakorlat közben. Egyébként a tervek szerint haladtak a Ferrari garázsában.

"A mai nap már abból a szempontból is érdekes volt, hogy lássuk, megoldottunk-e minden problémát azok közül, amiket Bahreinben láttunk"- kezdte Domenicali.

"Még mindig nem kerekedtünk felül mindenen, de részben sikerült megoldani őket. Ez is jól mutatja ennek a projektnek a komplexitását. Továbbra is dolgoznunk kell azokon, amikről tudjuk, hogy fejlesztést igényelnek, és az is igaz, eltérő dolgokat kellett tesztelni és próbálgatni a versenyzőkkel - mindez része a normális dolgoknak, amiket tenni szoktunk. Szerintem pár csapat ma rejtegette mivel rendelkezik valójában, vagy problémáik voltak - holnap más lehet a helyzet, de nem tudhatjuk. Majd meglátjuk. Ha az időjárás más lesz, az is egy új tényezőt jelent, mivel még nem teszteltük ezeket az autókat (esőben)"- folytatta a részletezést.

"Az eső egy további izgalmas kihívás lenne mindenki számára. Van pár kisebb gondunk, amiket meg kell oldani, de elégedettek vagyunk, mivel sokat tudtunk kint lenni. Ezek még csak ez első edzések voltak egy hosszú szezonban. Mindig is úgy tekintek a dolgokra, hogy a pohár félig üres. Mindent meg kell oldani, amire szükség van - és nem csak Kimi oldalán. A versengés nagyon szoros, nem áll rendelkezésre sok idő. Az a fő cél, hogy gyorsan oldjuk meg a problémákat, bármi legyen is az, mert biztos vagyok benne, nem a versenyzők jelentik a gondot. Ők a tőlük telhető legjobb munkát végzik."

Domenicali hangsúlyozta, a futam lesz a legfontosabb, mivel ott osztják a pontokat. "Tehát az első dolog, amit biztosítani kell, az a megbízhatóság. Még mindig nem világos, hogy mindez elég lesz-e - sohasem lehet elég belőle. Nemcsak a motorral kell foglalkozni, hanem az egész autóval: egyensúly, elektronika, és az autó hatékonyságával. Majd meglátjuk, hol állunk akkor, amikor igazán számít. Láttam, hogy sokan rámentek ma az időmérőre, de jobb, ha senki sem vár túl sokat ettől... Könnyű elszállni, de jobb, ha óvatos maradsz. Jó alapokkal rendelkezünk, ezt kell fejleszteni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: Gondoltam, hogy a Red Bull gyors lesz (Frissítve)
Következő cikk Így szól Raikkönen 2014-es Ferrarija belülről: Lesznek, akik képtelenek lesznek végignézni...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország