Domenicali: Raikkönen lehet Alonso nagy ellenfele az idei bajnokságban

Stefano Domenicali nem ért egyet Gerhard Berger véleményével, és szerinte Kimi Räikkönennel igenis komolyan kell számolniuk a bajnokság folytatásában.

A barcelonai verseny leintését követően az ex-F1-es versenyző úgy nyilatkozott a sajtó munkatársainak Barcelonában, hogy szerinte az idei világbajnoki csata Sebastian Vettel és Fernando Alonso között fog eldőlni, addig a Lotus finn versenyzőjével már nem igazán számolna.

Mondja ezt annak ellenére az osztrák, hogy Räikkönen az első 5 versenyen 4 alkalommal is ott tudott állni a dobogón, és jelenleg csak 4 pont választja el az első helytől. A tabellát Vettel és a Red Bull vezeti, ám a „bikák” sebessége már korántsem olyan domináns, mint tavaly, vagy azelőtt.

„Kimi egy fantasztikus versenyző, aki remek munkát végez. Úgy vélem, hogy a visszatérésével mindenkit meglepett és talán erősebb, mint ezelőtt bármikor. Remekül képes alkalmazkodni és, ami a legfontosabb, konstans teljesítményt nyújt, miközben rendszeresen ott áll a dobogón. Ez nagy fegyvertény a Lotus számára és egyértelmű, hogy ő vezeti a csapatot.” – fogalmazott a verseny leintését követően a finn média előtt Domenicali.

„Ezzel a konstans teljesítménnyel ő lehet a legnagyobb ellenfelünk. Kimi Fernandóhoz hasonlóan mindig tudja, hogy mit kell tennie és a maximumot hozza ki a lehetőségeiből, valamint az autójából. Nem szabad megfeledkeznünk róla, mert valóban remekül vezet és az autója gyors, valamint jól bánik a gumikkal.” – tette hozzá az olasz csapatfőnök.

Räikkönen egyelőre nem tudja, hogy ez a teljesítmény elég lesz arra, hogy megnyerje a sorozatot, vagy sem.

„Nem tudom, de meg akarom nyerni. Ha folyamatosan nyerek, akkor biztosan. Szerencsére most jó helyzetben vagyunk és az autónk is versenyképes. Jobbak és versenyképesebbek vagyunk, mint tavaly és ez a tabellán elfoglalt helyünkön is látszik. De fejlődnünk kell, különösen az időmérőkön, ahol még mindig nem vagyunk elég erősek."

Most Monaco következik a naptárban.

„Monaco egy egészen más helyszín, mint a többi. Bármit is teszel azon a pályán, az veszélyes és sokba kerülhet. Jobban kell teljesítenünk ott, mint tavaly, de szerintem a Mercedes újra erős lesz és emellett a Red Bull, a Ferrari és a McLaren autóival is számolnunk kell. Lehet, hogy más csapatok is meglepetést okoznak majd, mert Monacóban eltűnhetnek a különbségek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING