Domenicali: Raikkönen érkezésével csak erősebb lesz Alonso

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke a spanyol MARCA lapnak adott interjút Szingapúrban, közvetlen az időmérő előtt.

2014-től Kimi Räikkönen újra a Ferrari versenyzője lesz…

„Ez a döntés amiatt született meg, hogy javítsunk a csapat színvonalán és versenyképességén. Ez a döntés nem Fernando ellen született meg. Egyszerűen csak egy erősebb csapatot szerettünk volna magunknak. Fernando azonban továbbra is egy mérőpontot jelent számunkra, akivel közösen nyerünk és veszítünk. Ismerve Fernando és Kimi karakterét, biztos vagyok benne, hogy nem lesz közöttük probléma, és együtt fogják húzni a csapatot. Persze ez jelent némi nyomást minket illetően, miután két ilyen top-pilóta fog nekünk versenyezni, de nem aggódunk emiatt, és nem foglalkozunk azzal, amit néhányan állítanak ezzel kapcsolatban.”

Egy biztos, a Ferrari filozófiája változni fog…

„Megkérdezhetem, hogy miben is fog változni?"

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke mindig is arról beszélt, hogy két igazán erős versenyző nem versenyezhet egymás mellett. A legjobb megoldás az, ha egy bajnok és egy fiatal versenyző dolgozik egymás mellett.

„Felipe nem volt fiatal.”

De az volt, amikor megérkezett…

„Akkoriban én is az voltam.” (nevet)

Szóval semmi sem fog változni?

„Egyáltalán nem. Semmilyen új filozófiáról nincs szó. Mindig arra törekszünk, hogy nyerjünk és a csapat érdeke a legfontosabb számunkra. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ezzel Fernando még erősebb lesz.”

Az elmúlt 60 évben azonban nem versenyezett egymás mellett két bajnok a Ferrarinál…

„Ne feledkezzünk meg arról, hogy Massa bajnok volt, ha csak 30 másodpercig is. Ő egy nagyon erős versenyző, több okból kifolyólag is, de nem volt képes elérni azokat az eredményeket, mint amiket mi szerettünk volna, így a változtatás mellett döntöttünk. De egyúttal nagyon sokat is tanultunk tőle és bizonyította a tehetségét.”

Érdekes lesz hallgatni a rádiós beszélgetéseket…

„Vicces, mert csak bizonyos részeket hallhatnak ezekből a beszélgetésekből. Valójában nagyon sokat beszélünk a rádióban. De néha ez is a játék része, ami egy kis nyomást jelent. Mindenki nevetett azon, amikor Kimi Abu Dhabiban rászólt a csapatára, hogy hagyják őt békén, mert tudja, hogy mit kell tennie. Ezen miért nevetett mindenki? Ha Fernando mondja ezt, akkor miért nem nevetnek az emberek?”

Fernando és Stefano kapcsolata…

„Még mindig nagyon kedveljük egymást. Számomra ő a csapat legfontosabb eszköze. És ez valóban így van. Tudom, hogy milyen nehéz számára, mivel két világbajnokságot is az utolsó pillanatban vesztett el velünk. A cél az, hogy együtt nyerjünk, és Fernando egy nagyon népszerű versenyző a Ferrarinál. Ő a mi csapatunk része. Különleges, hogy ő itt van velünk, és szükségünk is van rá.”

Vettel, mint opció 2016-ra?

„Sok versenyző nevét olvashattuk már a listánkon. Webber neve is előkerült, akiről azt írták, hogy hozzánk tart. Őszintén szólva nincs mit erről mondanom. Mindez része a játéknak, és bárki bármit mondhat. Ez is a sport szépsége.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING