Domenicali Hamilton F1-es szerepéről nyilatkozott

Stefano Domenicali számos nagy feladattal néz szembe első éve során a Forma-1 élén. Az egyik kérdéses pont a sorozat versenynaptára, melyet folyamatosan módosítani kell a járványra való tekintettel. Aztán ott van Lewis Hamilton szerződése is, ami fontos az F1-nek.

Guests and dignitaries on the grid with Stefano Domenicali, Chief Executive FOM

Guests and dignitaries on the grid with Stefano Domenicali, Chief Executive FOM

Zak Mauger / Motorsport Images

Domenicali idén vette át a Forma-1 vezetését Chase Carey utódjaként, és azonnal mély vízben találta magát. Habár az olasz szakember figyelemreméltó múlttal rendelkezik a sorozatban, hiszen a Ferrari csapatfőnökeként nagy nyomás volt rajta éveken keresztül, a jelenlegi kihívás sokrétűbb, és rendkívül sok szempontot figyelembe kell venni.

„A Forma-1-nek szüksége van egy versenyképes Ferrarira, de meggyőződésem, hogy újra fel tudnak állni 2021-ben” – mondta el Domenicali Sky Sports interjújában. „Dolgoztak a motoron, így arra számítok, hogy közelebb lesznek a győzelmekhez, mint idén voltak. Nem vagyok ezzel egyedül, mivel Toto Wolff és Christian Horner is erősebb Ferrarira számít.”

A Ferrari köztudottan a Forma-1 fő alappillére, de az utóbbi években Lewis Hamilton is nagy szerepet vállalat a sorozat népszerűsítésében. A hétszeres brit világbajnok azonban még mindig nem rendelkezik szerződéssel 2021-re.

Még több F1 hír:

„Nem rajtam múlik, hogy aláír-e vagy sem, de óriási lehetősége van rá, hogy megnyerje a nyolcadik világbajnoki címét, és leelőzze Michael Schumachert” – jelentette ki Domenicali Lewis Hamilton szerepét taglalva.

„Azt is hiszem, hogy Hamilton tovább akarja folytatni a munkát bizonyos dolgokon a Forma-1-en kívül. Természetesen, ezt meg tudod tenni ex-pilótaként, de aktív versenyzőként több embert érsz el. Remélem, hogy hamarosan kapunk egy bejelentést a Mercedes és Hamilton kapcsán.”

A motorháború újabb fordulata...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norrisnak „kulcsszerep” jut majd a McLaren új, videójátékos együttműködésében
Következő cikk A Williams rögtön odaérhet a középmezőny elejébe?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország