Domenicali: Az már nem elég, hogy "mi vagyunk a Ferrari"...

Stefano Domenicali kijelentette, többé már nem bújhat a Ferrari a márkanév mögé, és a beszéd helyett a cselekvés ideje jött el. Az F1-vezér szerint átalakult a sportág, és új nagyágyúk jelentek meg a száguldó cirkuszban.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

A Ferrari egy vérszegény 4. hellyel kezdte az idényt, minek után Charles Leclerc motorgondok miatt kénytelen volt feladni a futamot, Carlos Sainz pedig teljesen elhasználta a gumijait a verseny utolsó etapjára.

Úgy látszik, hogy a 2010-es évek elejét követő Red Bull-dominancia után ismét a bikások kerültek lépéselőnybe, míg a Ferrarinak be kell érnie – jobb esetben – a 2. hellyel. Ám még csak az első futamon vagyunk túl, így messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ugyanakkor Domenicali szerint a Ferrarinak ideje bizonyítani.

„A Ferrari mindig is referenciapont volt Olaszországban. A Forma-1 világának dimenziói azonban megváltoztak, más csapatok és más versenyzők fejlődtek ki” – vélekedett az F1-vezér Stefano Domenicali a Sportmediasetnek.

„Egyértelmű, hogy amikor Olaszországban a Ferrariról beszélünk, szóval akkor egy nemzeti csapatról beszélünk, amelyet mindenki támogat, és mindenkinek támogatnia kell, de a verseny nagyon kiélezett.

„Azt mondani, hogy 'mi vagyunk a Ferrari' már nem elég. Dolgoznunk kell a gyenge pontokon, hogy fejlődhessünk anélkül, hogy tipikusan olaszokká és érzelmessé válnánk . Csak elszántsággal lehet kijutni a nehéz helyzetekből.”

„Egyetlen futam után nem lehetsz érzelmes, koncentráltnak kell maradnod, és lehajtott fejjel előre kell menned, és meg kell próbálnod megoldani a problémákat. A beszéd olcsó. Abból, amit a bahreini edzésen láttam, idén minden elem megvan ahhoz, hogy magabiztosak legyenek”.

A Ferrari legalább abban reménykedhet, hogy Leclerc megússza büntetés nélkül…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: „Az autó tempója szinte minden várakozást felülmúlt a futamon”
Következő cikk Marko: A Mercedes zsákutcába futott, a költségsapka miatt nincs lehetőségük

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország