Domenicali: az F1 radarja nem jelezte előre, hogy ekkora eső várható

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint azért nem tudták előrébb hozni a 2021-es Belga Nagydíj rajtját, mert semmi nem jelezte előre azt, hogy ennyire komoly esőzés várható vasárnap délután.

Charles Leclerc, Ferrari, with Stefano Domenicali, CEO, Formula 1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A 2021-es Belga Nagydíj vasárnapi napján folyamatosan esett az eső, azonban a délelőtt folyamán meg tudták tartani az F3 főversenyét, és a Porsche Szuperkupa futamát is a jobb látási körülmények között.

Miután az ebédidőtől kezdve a korábbinál jóval nagyobb intenzitással kezdődött el az eső, a Forma-1-es versenyt el sem tudták indítani az eredetileg kiírt 3 órakor. Több, mint 3 órás kínkeserves várakozást, találgatást követően csak 18.17-kor indult meg megint a mezőny a biztonsági autó mögött, mielőtt 2 tejes kört követően piros zászlóval leintették volna a futamot.

A „futamgyőztes” Max Verstappen is úgy fogalmazott, hogy nem értette, miért nem lehetett volna előrébb hozni a futamot, ha látják, hogy romlani fog az időjárás, de Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója elismerte a helyszínen lévő sajtónak, többek között a Motorsport.com-nak, hogy erről nem ő dönt, és nem is látták előre, hogy ennyire rosszak lesznek a körülmények.

Még több F1 hír:

„Én sajnos nem tudok ezen változtatni, ez a versenybírók hatáskörébe tartozik” – mondta Domenicali. „A rendelkezésünkre álló információk alapján úgy láttuk, hogy fogalmazzunk így, normális eső lesz, semmi jele nem volt annak, hogy ennyire rosszra fordul az idő. Más információkra támaszkodva talán más döntés született volna.”

„A mai körülmények teljesen kiszámíthatatlanok voltak, eshetett volna így akár 11 órakor is, ezt tényleg nem tudtuk volna ennél jobban megjósolni. A versenybírók leállították a futam időtartamát jelző órát is, hogy legyen még esélyünk valamilyen verseny megrendezésére.”

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi után Domenicali is elismerte, hogy nem tudták volna átrakni a versenyt hétfőre.

„Rengeteg logisztikai oka volt annak, hogy miért nem volt ez megvalósítható, kezdve a pályabírók elérhetőségével, és még sok hasonló üggyel. Természetesen mi is megvizsgáltuk ennek a lehetőségét, de sajnos nem volt kivitelezhető. A verseny szervezőivel szorosan együttműködtünk, figyelemmel követték a döntéshozási folyamatokat, nem maradtak ki semmiből.”

Sainz: hülyeséget beszélnek, akik azt emlegetik, hogy bezzeg 20 éve elindították volna a versenyt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly elmondta, szerinte min kéne változtatnia az F1-nek esőben
Következő cikk Ezért vannak kettős érzései a belga pontszerzésekkel kapcsolatban Norrisnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország