Diniz fejjel lefelé szánkázott végig a füvön az F1-es autójával (videó)

Pedro Diniz a csodával határos módon nem szenvedett súlyos sérüléseket. Egy jelenet, amit senki sem fog elfeledni az 1999-es Európai Nagydíjról, melynek a Nürburgring adott otthont.

Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash

Sutton Images

Az idősebb generáció számára ismerős lehet Pedro Diniz neve, aki ugyan nem futott be nagy királykategóriás karriert, közel 100 nagydíjon állt rajthoz, és volt pár remek teljesítmény a neve mellett. A nagy lehetőséget azonban soha nem kapta meg az élmezőnyben.

Még több F1 hír:

A 49 esztendős brazil 1995 és 2000 között volt tagja a száguldó cirkusznak. Ezen időszak alatt a Forti, a Ligier, az Arrows és a Sauber istállónak versenyzett. Összesen 10 pontot gyűjtött, és két idény kivételével minden szezonban volt pontszerzése.

A Forma-1-ben 1995-ben mutatkozhatott be. Ez volt az egyik olyan esztendő, amikor nem volt pontszerző, de akkoriban még más volt a pontkiosztás, így hiába volt egy 10., egy 9., és egy 7. helye, azokért nem járt pont.

Összesen hatszor volt 6., míg az 5. helyen kétszer ért célba: 1997-ben és 1998-ban. Az 1999-es szezonjában szinte az összes futamon kiesett, bár ha megnézzük a többi évét, akkor sem kapunk sokkal jobb statisztikát.

A 98 nagydíján 58 alkalommal esett ki. Ez több mint 59%-os mutatót jelent, ami nagyon magas. A technika sokszor kibabrált vele, így például 1999-ben, amikor célba tudott érni, szinte mindig pontszerző volt, leszámítva az évadzáró Japán Nagydíjat.

Az Európai Nagydíj, amit az M4 Sport vasárnap délután levetít a rajongóknak, szintén egy olyan futam volt, amin Diniz nem ért célba. Sőt, igen hamar kiesett egy nagyon látványos balesettel, amiről alább a képek mellett egy videós anyagot is megnézhettek. Szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket.

Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
Pedro Diniz, Sauber Petronas C18, crash
12
 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csökkenthetik a 2021-es F1-es autók leszorítóerejét
Következő cikk Jakobi: Senna édesapja is segített a Prost GP létrejöttében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország