Diktatúra kéne az F1 élére, mert most bármivel állnak elő, az sz*r

Diktatúra kéne az F1 élére, mert most bármivel állnak elő, az sz*r

Csütörtök délután meglehetősen forró volt a hangulat az FIA sajtótermében, a jelenlévő csapatvezetők olykor elég szabadon fogalmaztak, nyíltan kifejezték, hogy semmire sem jutnak a Stratégiai Csoport keretében. Miközben múlt héten még úgy tűnt,...

A Force India helyettes csapatfőnöke nem osztotta Christian Horner és Toto Wolff véleményét, miszerint múlt héten jó és konstruktív megbeszélésük volt.

"Ezek szerint én egy másik meetingen voltam...Egyáltalán nem volt jó meeting"- felelte Robert Fernley.

A Mercedes AMG sportfőnöke is kifakadt egy ponton. "Nem mindig ugyanaz a véleményünk, de az egész arról szól, hogy jó irányba vigyük a sportot. Mindezt a sport kedvéért. Bármilyen megoldással állunk elő, mind sz*r. Arról beszélünk, hogy gyorsabbá tegyük az autókat, öt vagy hat másodperccel, szélesebb gumik, látványosabb autók, nagyobb g-erők, szárnyak, és az újratankolás. Mindenhol azt olvastam a meeting után, hogy semmi értelme az újratankolásnak. Érdekes, tegnap megkérdeztétek a versenyzőket is, ugyanezen a helyen, és mindegyik imádta. Szóval szerintem be kéne fejezni a sport lehúzását."

&feature=youtu.be&t=43m43ss

Lehet, jobb lenne feloszlatni a Stratégiai Csoportot, ha ennyire nem működik? "Nos, nem gondolom, hogy valaha működött volna. Vége a történetnek"- felelte Fernley.

Wolff szerint megfelelő irányításra van szüksége az F1-nek. "Ha tényleg diktatúrára van szükségünk, már látom, ahogy itt ülünk két év múlva, és arról panaszkodunk, rossz irányba megy."

A Red Bull vezetője elmondta, azért is nehéz a helyzet, mert mindenki a saját érdekét tartja szem előtt, általában elég könnyű megjósolni, hogy ki milyen követeléssel áll elő egy-egy találkozó alkalmával.

"Eléggé kiszámítható. Bob több pénzt fog kérni, Toto semmin sem akar változtatni, mi pedig a motorokon akarunk változtatni"- foglalta össze Horner.

Franz Tost elmondta, azért nem jutnak semmire, "mert túl sokat beszélünk, túl sok haszontalan meetingünk van".

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING